1. Yama – önmérséklet

Megosztás

1. Yama – önmérséklet

A nyolc lépcsőből nézzük meg a legelsőt. Ugye nem felejtetted el, hogy a Rádzsa-jóga gyakorlásánál lépcsőről lépcsőre kell haladni, és nem lehet kihagyni egyiket sem.

Még egyszer a nyolc lépcső:

  1. Yama – önmérséklet
  2. Niyama – vallásos megfigyelések
  3. Asana – testhelyzetek
  4. Pranayama – légzésszabályozás
  5. Pratyahara – az érzékek visszavonása
  6. Dharana – koncentráció
  7. Dhyana – meditáció és a
  8. Samadhi alkotják a jóga nyolc alapkövét.

Rádzsa jógaEzek közül is nézzük meg az első lépcsőt, a yama-t, és tekintsük át, milyen önmérsékleti szabályozások vonatkoznak a Radzsa-jóga kezdeti lépésében.

A yama vagy szabályozások adják a jóga legalapvetőbb bázisát, ami nélkül semmiféle felépítmény nem létezhet. A yama gyakorlása valójában a helyes életvezetés gyakorlása. A Gita minden egyes fejezete óriási hangsúlyt helyez a yama gyakorlására. Ezek mind olyan egyetemes parancsolatok, melyek függetlenek kortól, társadalmi hovatartozástól, helytől, időtől és körülményektől.

„NEM ÁRTÁS”

Az ahimsa vagy nem-ártás annyit jelent, hogy ne okozz fájdalmat semmiféle teremtménynek, soha és semmilyen módon, sem gondolatban, sem szóban, sem cselekedetben. A többi soron következő szabály csupán ebből következik, és arra hivatott, hogy ezt a szabályt teljessé tegye. Sosem válik hasznodra, ha csak a többi szabály szerint élsz, az ahimsát pedig figyelmen kívül hagyod. A húsevés feladása szintén az ahimsához tartozik, hiszen magában foglalja a kegyetlenséget.

Ha ártasz a másik lénynek, vagy sérelmet okozol neki, vagy csak hagyod, hogy valaki ezt tegye – mind egyaránt bűnös dolog. Ha ártasz valakinek, biztos lehetsz benne, hogy rád is visszahat. Lehet, hogy rögtön. Lehet viszont, hogy csak valamikor a jövőben. El kell szenvedned a következményeket. Ha szem előtt tartod ezt a törvényt, sosem okozol sérelmet másnak.

„AZ IGAZSÁGOSSÁG”

Satya, azaz az igazmondás a jógi legfontosabb tulajdonsága.

A Mahabharata így szól erről:

„Ha az egyik serpenyőben a négy Véda van, az összes angával és upangával, a másikban pedig csupán az igazság, ez utóbbi nyomja a nagyobb súlyt.”

Ekkora hát az igazság fontossága. Egyesek úgy tartják, hogy az a hazugság, ami abból a célból hangzik el, hogy jót tegyen, igazságnak minősül. Ha a bölcs élete valamilyen hazugsággal megmenthető, a hazugság igazságnak minősül. Az igazságot és a hazugságot a körülmények teszik azokká. Ha minden körülmény közt, állandóan igazat mond, a jógi eléri a vak siddhit, azaz a beszéd tökéletességét. Bármi, amit gondol, vagy kimond, valóra válik. Csupán gondolati úton bármit megtehet. Légy hát igaz! Az igazság akkor is megáll, ha nem támogatja tömeg. Az igazság maga Isten.

„NE LOPJ”

E harmadik parancsolat az első lépcsőn a lopástól tart távol. A kisebb lopástól is teljesen távol kell tartanod magad. Meg kell elégedned azzal, amihez becsületes úton hozzájutsz. Az illegális tulajdonszerzésen kívül még mások dolgai eltulajdonításának gondolata se forduljon meg a fejedben. A pénz felhalmozása is lopásnak minősül. Sose legyen több, mint amire valóban szükséged van. Ha többet eszel, mint ami szükséges, az is lopásnak minősül. Ha valaki nem tudja megszerezni az érzékei által kívánt tárgyakat, hogy vágyát kielégítse, a lopás gondolata férkőzik elméjébe. Azzal, hogy állandóan arra gondol, végül is lopást fog elkövetni.

A lopás valódi oka a túlzott vágy és a szabadjára engedett érzékek. Hogy elkerülje a lopást, lassacskán el kell fordulnia ezektől a vágyaktól úgy, hogy érzékeit fegyelemre neveli és elméjét megtanulja szabályozni. Ha a jógi eléri a nem-lopás állapotát, minden gazdagság és jólét özönlik hozzá.

„NŐTLENSÉG” (SZÜZESSÉG)

A nőtlenség vagy brahmacharya a tanuló alapvető tulajdonsága. Ez az önfelimeréshez tartozó legfontosabb erény. A brahmacharya gondolati, cselekedeti tisztaságot és a kiejtett szó tisztaságát jelenti. A bujaságnak még csak gondolata se férkőzzön az elmébe. Ha a brahmacharya felfedezése révén megőrízzük az örökítőanyagot, (spermát) s azt szellemi, spirituális energiává alakítjuk, nő a szellemi és értelembeli hatalom. A szüzesség, (nőtlenség) nélkül semmiféle jóga vagy spirituális előrehaladás nem lehetséges.

„A KAPZSISÁGTÓL, VÁGYAKTÓL VALÓ MENTESSÉG”

A kapzsiságtól való mentesség vagy aparigraha a mohóságtól való mentességet jelenti. A legalapvetőbb szükségleti cikkek kivételével nem szabad birtoklásra törekedned. A másoktól kapott ajándék, hatással van a megajándékozott elméjére. Elméje tisztátalan lesz, épp ezért a jógi tanuló kerülje azt, hogy ajándékot kap.

Ha a kapzsiság legyőzetett, a létezés és korábbi életeink tudásanyaga felszínre törhet. Tükröződnek majd benne „Ki voltam? Hogyan voltam? Mi ez? Mivé leszek? Hogyan leszek?” Eléri és elnyeri múltbéli tapasztalatainak a tudását, a jövő és jelen tudását. Függetlenné és szabaddá válik. Elméje megtisztul.


Tanok.hu: Amint látjuk, az első lépcső minden pontjának, (parancsolatának) a betartása is, óriási önfegyelmet igényel. Nem véletlenül nevezik a Rádzsa-jógát a legnehezebb jógának. Ne gondold azt, hogy ezt a Rádzsa-jógát csak a buddhista szerzetesek tudják megcsinálni. A Rádzsa-jóga független mindentől. Bárki, és bárhol képes lehet gyakorolni, véghez vinni.

Lemondással jár? Azt kell mondjam, hogy igen. De megéri? Egészen biztosan. Mert olyan lelki és spirituális fejlődés útjára visz, ami visszavezet a Forráshoz. Gondold végig, hogy nem biztos, hogy az az út a legjobb, amin mindenki jár. Nem biztos, hogy csak az az egyetlen út létezik, amin a többség jár. Lehet, hogy sok kapcsolatodat elveszíted majd ezen az úton, de ne feledd, hogy mi a cél, mit akarsz elérni, és hogy a világban vannak még olyan emberek, akik a megvilágosodás és a fény felé vezető utat keresik. Nem vállalhatsz felelősséget minden emberért, és a tetteikért. Amit megtehetsz, hogy felelősséget vállalsz a saját életedért, és keresed a bölcsek, a megvilágosodottak útját. Ráléphetsz és eltökélten mehetsz tovább az eltervezett utadon. Ne hagyd, hogy mások eltérítsenek erről az útról!

Gondold végig az életedet, és értékeld, hogy azzal, amit mások is tesznek, (általános dolgok) mit értél el, mit érhetsz el, milyen spirituális fejlődésen mentél keresztül, vagy mehetsz keresztül. És gondold majd végig, hogy a Rádzsa-jóga ugyan megtanít a lemondásokkal és vágynélküliségi életre, de ugyanakkor a lelki fejlődésed sokkal de sokkal nagyobb lesz, mint egy világi szokványos, hétköznapi életben. Azt hiszem, hogy igazából csak az számít, hogy mekkora fejlődést tudsz felmutatni a végén.

Az egyik könyvben azt olvastam, és ez azóta sem megy ki a fejemből, hogy egy ember értékét, az életének az értékét, az adja meg, hogy mekkora egzisztenciális hátteret tudott biztosítani magának és családjának. Már az elején sem tetszett ez a megállapítás, és minél többet gondolkodtam rajta, annál inkább ellenszenvessé vált ez a filozófiai gondolat.

Aztán elkezdtem töprengeni azon, hogy valójában mi adhat értéket egy embernek, vagy az életének? És arra jutottam, hogy semmiképpen sem az, hogy mekkora egzisztenciális értéket halmozott fel akár magának, akár a családjának. A pénzt, mint eszközt nem lehet arra felhasználni, hogy egy ember életét értékeljük. Már pedig az egzisztencia kérdésének vizsgálatakor nem kerülhetjük el a pénz fogalmát. A pénz maga nem lehet a spiritualitás kulcsa. De akkor mi?

Arra jutottam, hogy egy ember értékét csak akkor lehet szemügyre venni, ha megvizsgáljuk életének egy adott pontjától, egy meghatározott pontig való változását. Ami lehet negatív irányú és lehet pozitív irányú. Tehát ha azt vesszük alapul, hogy egy ember folyamatos változáson esik át élete során, (és a pozitív irányt vesszük követendő példának), akkor csak is az adhat értéket, hogy milyen és mekkora pozitív változást tudott elérni, illetve felmutatni. A változást pedig a tettekben tudjuk leginkább nyomon követni, illetve megfigyelni. Nem utolsó sorban a hozzáállásban, (mind az emberek, mind pedig az élethez való hozzáállásban), az alázatban és az együttérzésben. Függetlenül attól, hogy egy ember mekkora spirituális ambícióval van megáldva.

Megosztás

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

error: CopyRight © All Rights Reserved - Page protection is actived!