2. Niyama – Vallásos megfigyelések

Megosztás

2. Niyama – Vallásos megfigyelések

A Rádzsa-jóga második alappillére a niyama.

Még egyszer a nyolc lépcső:

  1. Yama – önmérséklet
  2. Niyama – vallásos megfigyelések
  3. Asana – testhelyzetek
  4. Pranayama – légzésszabályozás
  5. Pratyahara – az érzékek visszavonása
  6. Dharana – koncentráció
  7. Dhyana – meditáció és a
  8. Samadhi alkotják a jóga nyolc alapkövét.

Patanjali ötféle megfigyelésről számol be a niyama terén:

  1. A külső és belső tisztaság
  2. Mértékletesség gyakorlása
  3. A szent iratok tanulmányozása
  4. Isten imádata vagy az önátadó megelégedettség.

Ezek a gyakorlatok arra hivatottak, hogy az elme „pokoljárásából” hajtsanak ki és felkészítsék azt arra, hogy belépjen samadhiba, azaz a tudatfölötti állapotba.

BELSŐ ÉS KÜLSŐ TISZTASÁG

A tisztaságnak két fajtája van, belső és külső (azaz lelki vagy szellemi, illetve fizikai).

A belső tisztaság sokkal fontosabb, mint a fizikai. Mindazonáltal a külső tisztaságra is szükség van, önmagában azonban nem sokat ér és épp ezért ápolására nem érdemes sok időt fecsérelnünk, hisz ezirányban ténykedve elfeledkezünk az örökkévaló, tiszta atmanról, mely belül lakozik.

A szellemi-lelki tisztaságból fakad az elme derűje, az „egyhegyűség”, az érzékek feletti uralom, a kellemes közérzet, minden atman felismerésének érdekében.

Ha mindig derűs vagy, sosem feledkezel meg arról, hogy állandóan előre haladsz a jógában. Ez pedig a spirituális növekedés és emelkedés félreérthetetlen jele.

Sok jóga gyakorló megjátssza magát, vagy álarcot ölt, ha másokkal találkozik. Az a hamis látszat tartja az ilyen embereket béklyóban, hogy talán ettől tapasztalt jóginak látszanak. A jógi arcán mindig öröm és mosoly van, csupán ekkor tudja másokra is átsugározni derűjét, az örömöt.

MEGELÉGEDÉS

A felsőbb boldogságot a megelégedésen keresztül érheted el. A sugárzó arc megelégedettséget jelent. A Jóga Vasisthában azt olvashatod, hogy a megelégedés, a béke, az önvizsgálat és a SATSANG (bölcsekkel való kapcsolat) a felszabadulás kapujának négy őre. Ha megelégedett vagy, a másik három már magától jön. A megelégedés egyike a tanuló legfontosabb erényeinek. A gazdagságot és szegénységet nem a birtokolt kincsek mennyisége jelenti. Az a király, akinek sok meg nem valósult álma van, koldusabb a koldusnál. A koldus, ha elégedett azzal, amije van – valójában király. A megelégedésből ered a felsőbb boldogság. Ha valaki nem elégedett, elméje kóborlásra van kárhoztatva. Képtelen lesz koncentrálni és a többi gyakorlatot sem tudja végezni. Épp ezért a megelégedettséget minden tanulónak ki kell önmagában fejlesztenie, alakítania.

TAPAS

A tapas vagy mértékletesség az elmét, a beszédet és az érzékeket tisztítja meg. A koplalások, a „vallásos” megfigyelések, melyek a Dharma Sastrában vannak leírva, és a yama-niyama, asana és pranayama szabályai tartoznak a tapas fogalmába.

A Gita háromféle tapasról szól:

  1. a test,
  2. az elme és
  3. a beszéd tapasáról.

A tisztátalanságok megszűntetésével a jógi pszichikus hatalmat nyer, pszichikus erőkhöz jut. Nyolc ilyen erő van. Ezek mindegyike a tapas kitartó gyakorlásával érhető el.

A tapas végzésével minden tisztátalanság és szenvedély elpusztítható.

SZENT IRATOK TANULMÁNYOZÁSA

Az írások (Gita, Upanishadok, Ramajana) tanulmányozását koncentrációval kell végezni. Meg kell értened, amit éppen olvasol, s meg kell próbálnod saját életedben a gyakorlatban is alkalmazni mindazt, amit tanultál. Nem hoz semmi jót számodra, ha nem törekszel arra, hogy gyakorold is az iratokban foglaltakat. Az írások tanulmányozása egyúttal japát is jelent. A folyamatos tanulmányozás és gyakorlás Istennel való egyesüléshez vezet.

ISTEN IRÁNTI ODAADÁS

Ha az önfeláldozás szabad, tökéletes és feltételekhez nem kötött és önként, szívesen történik, a samadhi önmagától bekövetkezik.

A dana a jogosan szerzett élelem, ruha és pénz szétosztása – a jótékonyság, saját verejtékeddel, legálisan megszerzett pénz, az emberek segítése anélkül, hogy eredményt vagy viszonzást várnál anélkül, hogy magára a tevékenységre gondolnál.

Megosztás

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

error: CopyRight © All Rights Reserved - Page protection is actived!