Barnabás evangéliuma 21-30

Megosztás

Barnabás evangéliuma 21-30

  1. fejezet: Jézus meggyógyít egy démontól megszállottat, és disznókat a tengerbe veti. Ezek után meggyógyítja a Kánaániták lányát.

Jézus felment Kafarnaumba, és ahogy közeledett a városhoz, íme, jött ki a sírokból egy gonosztól megszállott, és oly okos, hogy semmiféle lánc nem tudta visszatartani, és súlyos sérüléseket okozott az embernek.

A démonok felkiáltottak az ő szájával, mondván: „Óh, Isten szentje, miért jöttél idő előtt zaklatni bennünket?” És dicsérték őt, hogy nem vesse ki őket.

Jézus megkérdezte őket, hányan vannak. Ők válaszoltak: „Hatezer-hatszázhatvanhatan.” Amikor a tanítványok ezt meghallották, megrémültek és kérlelték Jézust, hogy menjenek el. Ezután Jézus mondta: „Hol van a hitetek? Szükséges, hogy a démonok távozzanak és ne én.” A démonok ezért felkiáltottak: „Kijövünk, de engedd meg nekünk, hogy belemenjünk azokba a disznókba.” Ott ettek, közel a tengerhez, körülbelül tízezer disznó, a kánaánitákhoz tartoztak. Erre Jézus azt mondta: „Távozzatok,és menjetek bele a disznókba.” A démonok üvöltözve belementek a disznókba, és hanyatt-homlok belevetették őket a tengerbe. Ezután bemenekültek a városba azok, akik a disznókat etették és elmesélték, mit vitt végbe Jézus.

Ennek megfelelően, a város férfiai előjöttek és megtalálták Jézust és a férfit, akit meggyógyított. A férfiakat félelem töltötte és kérlelték Jézust, távozzon határaikon kívülre. Jézus ily módon eltávozott tőlük és felment Tirusz és Szidón területére. És íme! Egy kánaáni nő, két fiával, aki a saját vidékéről jött, hogy megtalálja Jézust. Meglátván őt, a tanítványaival tartott, felkiáltott: „Jézus, Dávid fia, könyörülj a lányomon, aki gyötör az ördög!” Jézus egyetlen szóval sem válaszolt, mivel a körülmetéletlen emberek közül valók voltak. A tanítványok szánakozni kezdtek és azt mondták: „Óh, mester, könyörülj rajtuk” íme mennyit sírnak és keseregnek!”

Jézus így válaszolt: „Nem máshoz, mint az izraeli emberekhez küldtek.” Ezután az asszony, a fiaival, Jézus elé ment, sírva mondta: „Óh, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus így felelt: „Nem jó dolog elvenni a kenyeret a gyermekek kezéből és odaadni a kutyáknak.” És ezt mondta Jézus az ő tisztátalanságuk miatt, mert körülmetéletlen emberek voltak.

A nő így válaszolt: „Óh, Uram, a kutyák megeszik a morzsát, ami lehullik a gazdájuk asztaláról.” Jézust csodálattal töltötték el az asszony szavai és azt mondta: „Óh, asszony, hatalmas a te hited.” És felemelvén az ő kezét az ég felé, kérlelte az Istent és ezután azt mondta: „Óh, asszony, a lányod megszabadult, menj utadra békével.” A nő eltávozott, és visszatérvén otthonába a megtalálta a lányát, aki az Istent áldotta. Erre az asszony azt mondta: „Bizony nincs is más Isten, mint Izrael Istene.” Erre valamennyi rokona csatlakozott [Isten] törvényéhez, a Mózes könyvében leírt törvény értelmében.

  1. fejezet: A körülmetéletlenek nyomorúságos állapota; egy kutya is jobb náluk

A tanítványok azon a napon kérdezték Jézust, mondván: „Óh, mester, miért adtál ilyen választ az asszonynak, mondván, hogy ők kutyák?”

Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, egy kutya is jobb a körülmetéletleneknél.” Erre a tanítványok elszomorodtak, mondván: „Kemény szavak ezek, és ki az, aki be tudná őket fogadni?”

Jézus így válaszolt: „Ha megfontolnátok, óh, bolondok, mi az, amit a kutya csinál, hogy nincs oka arra, hogy az ő gazdáját szolgálja, akkor a mondásom igaznak tartanátok. Mondjátok, mondjátok meg, a kutya őrzi az ő gazdája házát, és kockáztatja az életét a rablókkal szemben? Igen, bizonyára. És mit kap? Sok ütleget és sérülést kevés kenyérrel, és ő mindig örömteli arcot mutat a gazdájának. Igaz?”

„Ez igaz, óh, mester” – válaszolták a tanítványok. Ezután Jézus azt mondta: „Fontoljátok meg, milyen nagy dolgot adott az Isten az embernek, és meglátjátok, milyen gonosz (az ember), amikor nem tartja be Isten Ábrahámmal, az ő szolgájával kötött szövetségét. Emlékezzetek, mit mondott Dávid Saulnak, Izrael királyának, a filiszteus Góliáttal szemben: „Uram” – mondta Dávid, - „amíg a szolgád őrizte a te szolgád nyáját, eljött a farkas, a medve és az oroszlán és elragadta a szolgád juhait: mire a te szolgád ment és megölte őket, megmentve a juhokat. És miben hasonlatosak hozzájuk a körülmetéltek? Ezért megy a te szolgád Izrael Istenének nevében, és megöli a tisztátalanokat, akik káromolják az isten szent embereit.”

Ezután azt mondták a tanítványok: „Mondd meg nekünk, óh, mester, miért szükséges az embernek körülmetélkednie?”

Jézus így válaszolt: „Legyen elég nektek, hogy az Isten megparancsolta ezt Ábrahámnak, mondván: ’Ábrahám, metéld körbe az előbőrödet és mindenkinek a házadból, mert ez lesz a szövetség köztem és közted mindörökké.”

  1. fejezet: A körülmetélés eredete, és Isten szövetsége Ábrahámmal, és kárhozat a körülmetéletleneknek

És ezt mondván Jézus leült közel a hegyhez, melyre feltekintettek. És a tanítványai odajöttek az oldalára és hallgatták a szavait. Ekkor Jézus ezt mondta: „Ádám, az első ember, miután evett a Sátán megtévesztése által, az Isten által tiltott gyümölcsből a paradicsomban, az ő teste fellázadt a szellem ellen; mire megesküdött, mondván: ’Istenre, kiváglak téged!’

És letörvén egy darab sziklát, megragadta a testét, hogy megvágja a a kő élével: mire megdorgálta őt Gábriel angyal. És azt válaszolta: „Az Isten által esküszöm, kivágom, és soha nem leszek hazug!”

’Azután az angyal megmutatta neki az ő testének feleslegét, és azt, hogy ő levágta. És így, ahogy minden ember testét Ádám testéből veszi, így köteles betartani Ádám minden egyes, esküvel tett ígéretét. Így tett Ádám, betartva az ő fiaiban, és nemzedékről-nemzedékre szállt a körülmetélés kötelezettsége. Ábrahám idejében azonban csupán néhány körülmetélt élt a földön, mert a bálványimádás megsokszorozódott a földön. Erre elmondta az Isten Ábrahámnak a tényeket a körülmetéltséggel kapcsolatosan, és szövetséggé tette ezt, mondván: „A lelket, melynek nem metélték körül az ő testét, szétszórom örökké az emberek közül.”’ A tanítványok remegtek a félelemtől Jézus ezen szavai nyomán, mivel heves lelkülettel beszélt. Ezután azt mondta Jézus: „Hagyjátok a félelmet annak, aki nem metélte körül az ő előbőrét, mivel meg van fosztva a paradicsomtól.” És ezt mondván, Jézus újra beszélni kezdett, mondván: „Sokakban áll készen a szellem Isten szolgálatára, ám a test gyenge. Az embernek ezért, aki féli Istent, át kellene gondolnia, mi a test, és hogy honnan ered, és hová kell visszafogni. A föld agyagjából alkotta Isten az embert, és belelehelte az élet leheletét, bele-lélegzésel. És ezért, amikor a test akadályozza Isten szolgálatát, félre kellene vetni, mint az agyagot és megtaposni, mivelhogy, aki gyűlöli a lelkét ebben a világban, megtartja az az örök életben.”

„Amire a test jelen pillanatban vágyik, az nyilvánvalóan kíméletlen ellensége minden jónak, hiszen egyedül a bűnre vágyik.”

„Kellene tehát az embernek az egyik ellensége kielégítése kedvéért elhagynia a örömteli Istenét, az ő teremtőjét? Fontoljátok meg ezt. Az összes szent és próféta ellensége volt a saját testének Isten szolgálatában: tehát könnyedén és boldogan mentek a halálukba, hogy ne sértsék meg a Mózes, az ő szolgája által adott isteni törvényeket, és menjenek és szolgáljanak hazug isteneket.”

„Emlékezzetek Illésre, aki sivatagon át, hegyes vidékeken menekült, csupán füvet evett, kecskebőrbe bújt. Óh, hány napon át nem evett levest! Ah, mennyi hideget volt képes elviselni! Ah, és mennyi zápor áztatta őt, és [arra] a hét éves időtartamra, amikor elviselte a tisztátalan Jezebel vad üldöztetését!”

„Emlékezzetek Elizeusra, aki árpakenyeret evett és a legdurvább öltözetet viselte. Bizony mondom nektek, hogy ők nem féltek a test visszautasításától, féltek és nagyon meg voltak rémülve a királyok és a hercegek miatt. Ennek elegendőnek kell lenni a test megvetéséhez, óh, emberek. Ám amikor a sírokból fogtok bámulni, tudni fogjátok, mi a test.”

  1. fejezet: Megjegyzendő példa, miként kellene menekülni a díszebédtől és a lakomától

Ezeket mondván Jézus sírva fakadt, és így szólt: „Jaj azoknak, akik szolgái az ő testüknek, mivel biztosak abban, hogy semmi jó nincs a másik életben, hanem csak kín a bűneik miatt. Elmondom nektek, hogy volt egy falánk, gazdag ember, aki semmi figyelmet nem fordított az illendőségre, ellenkezőleg, a torkosságra, s így minden nap pompás lakomát csapott. Ott állt a kapujában egy szegény ember, Lázárnak hívták, aki tele volt sebekkel, és kénytelen volt beérni azokkal a morzsákkal, melyek a falánk ember asztaláról lehullottak. Senki sem adott neki semmit; sőt, mindannyian gúnyolták. Csak a kutyák törődtek vele, nyalogatván az ő sebeit. Történt, hogy a szegény ember meghalt, és az angyalok elvitték őt Ábrahám atyánk karjaiba. A gazdag ember szintén meghalt, és az ördögök elvitték őt a Sátán karjaiba; ahol a legszörnyűbb gyötrelmeken esett át, felemelte a szemeit és a nagy távolban látta Lázárt Ábrahám karjaiban. Ekkor felkiáltott a gazdag ember: ’Óh, Ábrahám atyám, könyörülj rajtam és küldd Lázárt, aki az ujjain tudna nekem egy csepp vizet hozni, hogy hűsítse a nyelvem ebben a gyötrő lángban.’

Ábrahám így válaszolt: ’Fiam, emlékezz rá, hogy te jót kaptál a másik életben és Lázár gonoszságot, ezért most te leszel kitéve gyötrelemnek és Lázár kap vigasztalást.’

A gazdag ember felkiáltott újra, mondván: ’Óh, Ábrahám atyám, az én házamban három fivérem él. Ezért küldd el Lázárt, hogy tudassa velük, mennyire szenvedek, azért, hogy ők megtérjenek és ne jussanak ide.’

Ábrahám azt felelte: ’Megvan nekik Mózes és a próféták, Hallgassanak rájuk.’

A gazdag ember így válaszolt: „Nem úgy van az, Ábrahám atyám; ám ha valaki feltámadna a halottak közül, ők elhinnék.’

Ábrahám azt felelte: ’Aki nem hisz Mózesnek és a prófétáknak, nem fog még akkor sem hinni, ha a halott feltámad.’

Lássátok hát, hogy áldottak a szegények – mondta Jézus -, aki türelmes és csupán a vágy él benne a szükséges dolgok iránt, gyűlöli a testet. Óh, nyomorultak, akik másokat tartanak a temetésig, odaadják az ő testüket férgek ételének, és nem tanulják meg az igazságot. Eddig úgy éltek, mint a halhatatlanok, mivel hatalmas házakat építettek és jelentős bevétellel rendelkeztek és büszkeségben éltek.”

  1. fejezet: Miként kell megvetni a testet, és hogyan kell élni a világban

Ezután azt mondta, aki ezt írta: „Óh, mester, igazak a szavaid és ezért mindent elhagyunk és követünk téged. Mondd el nekünk akkor, miként kell gyűlölnünk a testet: megölni valakinek önmagát nem törvényes, és ahhoz, hogy éljünk, meg kell adni a megélhetést.” Jézus így felelt: „Úgy tartsátok a testet, mint a lovat, és biztonságosan fogtok élni. Mivel a ló az élelmiszert mértékkel kapja, és mértéktelenül dolgozik, és a kantár rá van téve, hogy csak a ti kívánságaitok szerint járhasson, ki van kötve, hogy senkit ne bosszantson, szegényes helyen tartják, és megverik, amikor nem engedelmeskedik, tegyél tehát te így, óh, Barnabás, ás mindig az Istennel fogsz élni.”

„És ne sértődjetek meg szavaimon, hiszen Dávid, a próféta, ugyanezt a dolgot cselekedte, amint megvallotta: ’Olyan vagyok, mint egy ló előtted, és mindig általad vagyok.’

„És most mondjátok meg, vajon az a szegényebb, aki kicsivel is beéri, vagy aki sokat kíván? Bizony mondom nektek, ha a világnak ép teste lenne, senki sem vágyna semmit felhalmozni saját magának, ellenkezőleg, minden közös lenne. Ám ismert az őrülete, hogy minél többet halmozott fel, annál többre vágyik. És bármennyit is halmoz fel mások testi nyugalma érdekében, mindig ugyanazt teszi. Ezért legyen elegendő egyetlen köntös számotokra, vessétek el erszényetek, ne hordjatok magatoknál pénztárcát, sem szandált a lábatokon, s ne gondolkodjatok így, mondván: ’Mi fog velünk történni?’, ellenkezőleg, legyen gondolatotok az Isten kívánsága, és ő majd ellát benneteket a számotokra szükséges dolgokkal, olyannyira, hogy semmiben sem szenvedtek hiányt.”

„Bizony mondom nektek, hogy a felhalmozás ebben az életben bizonyságot tesz arról, hogy a másikban nem kaptok semmit. Hiszen az ő őshazája Jeruzsálem, tehát nem épít házakat Szamariában, ugyanis ellenségeskedés van a városok között. Értitek?”

„Igen” – válaszolták a tanítványok.

  1. fejezet: Miként kell az embernek szeretnie Istent? És ebben a fejezetben található a csodálatos vita Ábrahám és az ő atyja között

Ezután Jézus azt mondta: „Volt egy ember, aki utazása közben, amint gyalogolt, észrevett egy kincset egy olyan földterületen, mely eladás alatt állt, 5 darab pénzért. Ahogy az ember ezt megtudta, azonnal eladta a köpenyét, hogy megvegye a földet. Hihetetlen?” A tanítványok így válaszoltak: „Aki ezt nem hiszi el, az bolond.”

Erre Jézus azt mondta: „Ti vagytok a bolondok, ha nem adjátok oda az érzékeiteket Istennek, hogy megvegyétek a lelketeket, mely a szeretet kincsének otthona; hiszen a szeretet páratlan kincs. Hiszen aki szereti az Istent, saját maga birtokolja Istent; és aki birtokolja az Istent, mindent birtokol.” Péter válaszolt: „Óh, mester, hogyan szerethetné valaki az Istent igaz szeretettel? Mondd el nekünk.”

Jézus válaszolt: „Bizony mondom nektek, hogy aki nem gyűlöli az ő atyját és az ő anyját, és az ő saját életét, és a gyermekeit és a feleségét az Isten szeretetéért, az ilyen nem méltó az Isten szeretetére. Péter válaszolt: „Óh, mester, írva vagyon Isten törvénye Mózes könyvében: ’Tiszteld a te atyádat, hogy hosszú életű légy a földön.’ És, továbbá, azt mondja: ’Átkozott legyen a fiú, aki nem engedelmeskedik az ő atyjának és az ő anyjának.’ Isten parancsolta azt, hogy az ilyen engedetlen fiút az emberek haragja által meg kell kövezni a város kapuja előtt. [Miért] beszélsz nekünk arról, hogy gyűlöljük az atyát és az anyát?”

Jézus így válaszolt: „Minden szavam igaz, mivel nem az enyémek, hanem az Istenéi, aki elküldött engem Izrael Házába. Ezért azt mondom nektek, minden, amivel rendelkeztek, azt Isten adományozta nektek: és így, mi az, ami többet ér, az ajándék, vagy az ajándékozó? Amikor az atya és az anya minden más dologgal együtt botló akadályt jelent az Isten szolgálatában, hagyjatok fel velük, mint ellenségekkel. Nem megmondta Isten Ábrahámnak: Hagyd el atyád és rokonaid házát és jöjj, lakozz azon a földön, melyet én adok neked és magodnak? Miért mondta ezt az Isten, kivéve, ha Ábrahám atyja kép-készítő volt aki hamis isteneket készített és imádott? [Emiatt] ellenségeskedés volt közöttük, olyannyira, hogy az atya meg akarta égetni a fiát. Péter így válaszolt: „A te szavaid igazak. Kérlek téged, mondd el, miként gúnyolta Ábrahám az ő atyját.”

Jézus így felelt: „Ábrahám hét éves volt, amikor elkezdte keresni Istent. Ezért egy napon azt mondta az atyjának: ’Atyám, ki alkotta az embert?’ Az ostoba atyja így válaszolt: ’’Az ember [alkotta az embert]; hiszen én alkottalak téged.’ Ábrahám így szólt: ’Atyám, ez nem így van; hiszen hallottam egy öreg embert, sírva mondta: ’Óh, Istenem, miért nem adtál nekem gyermeket?’’ Az atyja így válaszolt: ’Az igaz fiam, hogy az Isten segít az embernek embert alkotni, ám nem nyújtja ki a kezét a [feladat] elvégzésére, csupán az szükséges, hogy az ember kérje az Istent, hogy adjon neki bárányt és birkát, és az Isten segít neki.’ Ábrahám így felelt: ’Hány isten van, atyám?’ Az idős ember azt mondta: ’Végtelenek számban, fiam.’

Ezután Ábrahám azt mondta: ’Óh, atyám, mit tegyek, ha az egyik istent szolgálom, és egy másik [isten] gonosz dolgokat kíván nekem, mert nem őt szolgálom? Mindenesetre, viszály támad közöttük, és akár háború is kitörhet az istenek között. És ha, netán, az isten, amelyik gonosz dolgokat kívánt nekem, legyilkolja az én saját istenemet, mit tegyek? Bizonyára engem is meg fog gyilkolni.’ Az öreg ember nevetett és azt mondta: ’Óh, fiam, ne félj, hiszen egyetlen isten sem visel háborút másik isten ellen; nem, a felséges templomban ezer isten van, a hatalmas Baál istennel, és én most majdnem hetven éves vagyok, és még soha nem láttam, hogy egyik isten lesújtana a másik istenre. És bizonyára valamennyi ember nem egy istent szolgál, hanem egy ember egyet, és egy, másikat.’

Ábrahám így felelt: ’Akkor tehát béke van közöttük?’ Az atyja azt válaszolta: ’Igen, az.’ Ábrahám azt mondta: ’Óh, atyám, milyenek az istenek?’ az idős ember így válaszolt: ’Ostoba, minden nap készítek egy istent, melyet eladok másoknak, hogy kenyeret vegyek, és te tudod, milyenek az istenek!’ És akkor, abban a pillanatban, elkészített egy bálványt. ’Ilyen’ – mondta ő, ’pálmafából, az ott olajfából, ez a kicsi elefántcsontból, nézd, milyen szép ez! Nem úgy néz ki, mintha élne?’ ’Bizony, ám hiányzik belőle a lélegzet!’

Ábrahám így válaszolt: ’És így atyám, az istenek megvannak lélegzet nélkül? Akkor miként adnak lélegzetet? És élet nélküliek révén, miként adnak életet? Annyi bizonyos atyám, hogy ezek nem azonosak Istennel.’ Az idős ember haragra gerjedt ezekre a szavakra, és azt mondta: ’Ha meglenne a korod hozzá, hogy megértsd, összetörném a fejed ezzel a baltával: Ám, maradj csendben, mert rendelkezel megértéssel!’ Ábrahám azt felelte: ’Atyám, ha az istenek segítenek az embernek embert alkotni, akkor miként lehetséges, hogy az ember isteneket alkosson? És ha az istenek fából készülnek, akkor nagy bűn elégetni a fát. Ám, mondd meg nekem, atyám, hogy van az, amikor oly sok istent készítettél, az istenek nem segítettek neked, hogy sok további gyermeket alkoss, hogy te legyél a leghatalmasabb ember a világon?’

Az atya magánkívül volt, hallgatván a fiát; a fiú folytatta: ’Atyám, volt, hogy a világ egy ideig emberek nélkül való volt?’ ’Igen’ – válaszolta az idős ember, - ’és miért?’. ’Azért’ – mondta Ábrahám -, ’mert tudni szeretném, ki készítette az első Istent.’ ’Most pedig kifelé a házambó!’ – mondta az idős ember – ’és hagyj engem, hagy fejezzem be gyorsan ezt az istent, és ne szólj hozzám; mert amikor éhes vagy, akkor kenyérre vágysz és nem szavakra.’ Ábrahám így szólt: ’Egy finom mívű isten, akit úgy faragsz, miként kívánod, és nem védi meg magát!’ Az idős ember mérges volt, és azt mondta: ’Az egész világ azt mondja, ez egy isten, az ostoba ember mondja, hogy nem az. Az én isteneim révén, ha ember volnál, megölhetnélek!’ És ezt mondván, ütni és rugdosni kezdte Ábrahámot, és elüldözte őt a házából.”

  1. fejezet: Ebben a fejezetben látható lesz, mennyire helytelen a nevetés az emberekben: valamint Ábrahám tisztasága

A tanítványok nevettek az idős ember őrületén, és kitartóan csodálták Ábrahám óvatosságát. Ám Jézus megfeddte őket, mondván: „Elfelejtkeztetek a próféta szaváról, aki azt mondta: A nevetés a sírás hírnöke, s továbbá: Ne menjetek oda, ahol nevetés van, hanem üljetek le, ahol sírás, mert ez az élet nyomorúságban telik.” Ezután Jézus azt mondta: „Mózes idejében, nem tudjátok, hogy a nevetés és a mások Istenének gúnyolása számos embert szörnyű vadállattá tett Egyiptomban? Vigyázzatok, ha nevettek, senkin ne (tegyétek), mert bizony sírni fogtok [rá].”

A tanítványok azt válaszolták: „Az idős ember őrültségén nevettünk.” Ezután Jézus így szólt: „Bizony mondom nektek, mindeki az önmagához hasonlatosat szereti, és abban talál örömet. Ezért, ha nem vagytok őrültek, nem nevettek az őrültségen.” Ők azt felelték: „Istenem irgalmazz nekünk.”. Jézus így szólt: „Legyen”.

Ezek után Fülöp azt mondta: „Óh, mester, hogyan van az, hogy Ábrahám atyja meg akarta égetni az ő fiát?” Jézus így válaszolt: „Egy napon, amikor Ábrahám elérte a tizenkét éves kort, az atyja azt mondta neki: ’Holnap lesz az összes isten ünnepe; ezért elmegyünk a felséges templomba, és adományt viszünk az én istenemnek, a hatalmas Baálnak. És te választasz magadnak egy istent, mert elérted azt a kort, hogy istened legyen.’”

„Ábrahám csalárdul válaszolt: ’Nagyon szívesen, óh, atyám. ’És így korán reggel, mindenki előtt elmentek a templomba. Ám Ábrahám, a tunikája alá elrejtve egy baltát vitt. Minek utána, belépvén a templomba, amint a tömeg elkezdett nőni, Ábrahám elrejtőzött egy bálvány mögé a tempolom sötét részébe. Az atyja, amikor eltávozott, azt hitte, hogy Ábrahám már ő előtte hazament, ezért nem maradt, hogy keresse őt.”

  1. fejezet

„Amikor mindenki eltávozott a templomból, a papok bezárták a templomot és elmentek. Azután Ábrahám fogta a baltát és levágta a lábát az összes bálványnak, kivéve a hatalmas Baál istenét. Annak lábához helyezte a baltát, a romok közé, amit a romok alkottak, hiszen idősek révén darabokra hullottak. Ezt követően Ábrahám kiment a templomból, néhány olyan ember észrevette, akik gyanakodtak rá, hogy valamit ellopott a templomból. Ezért aztán megragadták őt, és megérkezvén a templomba meglátták, hogy az isteneik darabokra vannak törve, siránkozva kiáltottak fel: ’Gyertek gyorsan, óh, emberek, és öljük meg azt, aki megölte a mi isteneinket!’ Mintegy tízezer ember futott ott össze, a papokkal, és kérdezték Ábrahámtól, miért pusztította el az isteneiket.”

„Ábrahám így válaszolt: ’Őrültek vagytok! Megölheti ezek szerint egy ember az Istent? A hatalmas Isten az, aki megöli őket. Nézzétek, nem egy balta van a lába közelében? Bizonyosan ő az, aki nem vágyik társakra.’ Ezután megérkezett Ábrahám atyja, aki, szem előtt tartva az Ábrahámmal folytatott számos vitát az istenek ellen, és felismervén a baltát, mellyel Ábrahám darabokra törte a bálványokat, felkiáltott: ’Ezzé a árulóvá vált az én fiam, aki legyilkolta az isteneinket! Hiszen ez a balta az enyém.’ És ő elmesélt nekik mindent, ami végbement közte és a fia között. Ebben a szellemben az emberek nagy mennyiségű fát gyűjtöttek, és Ábrahám kezét és lábát megkötözve, feltették a fa tetejére, és tüzet raktak alatta.”

„Íme! Isten, az angyalai segítségével, megparancsolta a tűznek, hogy ne égessék meg Ábrahámot, az ő szolgáját. A lángok dühödten felcsaptak és körülbelül kétezer embert megégettek azok közül, akik Ábrahámot halálra ítélték. Ábrahám ténylegesen szabadnak találta magát, az Isten angyala vitte az atyja házához közel, anélkül, hogy látta volna, ki hordozza őt; s ily módon Ábrahám megmenekült a haláltól.”

  1. fejezet

Ezek után Fülöp azt mondta: „Hatalmas az Isten kegyelme azokon, akik szeretik őt. Mondd el, óh, mester, hogyan jutott Ábrahám az Istenre vonatkozó ismeretekhez?” Jézus így válaszolt: „Megérkezvén atyha házának közelébe, Ábrahám félt bemenni a házba; ezért bizonyos távolságra húzódott tőle és leült egy pálmafa alá, ahol, egyedül révén, azt mondta: ’Lennie kell egy Istennek, aki él és nagyobb a hatalma, mint az emberé, hiszen ő alkotja az embert, és az ember, Isten nélkül, képtelen embert alkotni.’

„Erre, felnézvén a csillagokra, a Holdra és a Napra, azt gondolta, hogy ők istenek voltak. Azonban, megfontolván mozgásuk változatlanságát, így szólt: ’Úgy kell lennie [szükségképpen], hogy az Isten nem mozog és hogy a felhők nem rejtik őt el [miként elrejtik az égitesteket], másként az embert nem tartaná vissza semmi.’ Megmaradván ebben a bizonytalanságban, hallotta, amint a nevén szólítják: ’Ábrahám!’ És erre, körbefordulván és nem látván senkit egyik oldalon sem, azt mondta: ’Biztos vagyok benne, hogy a nevemet hallottam szólítani, ’Ábrahám.’’ Ezután, még két alkalommal, hasonlatos módon, ismét hallotta a saját nevét szólítani: ’Ábrahám!’”

Ő azt válaszolta: ’Ki szólít engem?’ Ezután hallott [egy hangot] ezt mondani: ’Az Isten angyala vagyok, Gábriel.’ Ábrahámot félelem töltötte el; az angyal azonban megnyugtatta őt, mondván: ’Ne félj, Ábrahám, hiszen az Isten barátja vagy. Amikor darabokra törted az emberek isteneit, kiválasztott téged az angyalok és próféták Istene, miként az meg van írva az Élet Könyvében.’ Ezután azt mondta Ábrahám: ’Mit tegyek, [azért, hogy] az angyalok és a szent próféták Istenét szolgáljam?’ Az angyal azt felelte: ’Menj oda ahhoz a forráshoz és mosakodj meg, mert az Isten beszélni akar veled.’”

„Ábrahám így válaszolt: ’Hogyan mosakodjam meg?’ Ezután az angyal megjelent számára, mint egy csodálatos fiatal, és megmosakodott a forrásban, mondván: ’Tegyél ugyanígy, óh, Ábrahám.’ Amikor Ábrahám megmosakodott, az angyal azt mondta: ’Menj fel a hegyre, mert az Isten ott akar veled beszélni.’ Ábrahám felment a hegyre [az angyal utasításának értelmében] és leülvén a térdeire, azt mondta önmagának: ’Mikor fog az angyalok Istene beszéni hozzám?’ Szelíd hangon hallotta önmagát szólítani: ’Ábrahám!’ Ábrahám így felelt neki: ’Ki szólít engem?’ A hang azt válaszolta: ’Én vagyok a te istened, óh, Ábrahám.’”

„Ábrahámot félelem töltötte el, az arcát a földre hajtotta, mondván: ’Miként hallgasson a te szolgád, aki por és hamu, rád?’ Ezután az Isten azt mondta: ’Ne félj, és emelkedj fel, mivel én kiválasztottalak téged szolgámnak, és megáldalak téged és hatalmas emberré emellek téged. Ezért eljössz atyád és a te rokonságod házából és eljösz velem arra a földre lakni, melyet neked és magodnak adok.’”

Ábrahám azt válaszolta: ’Mindent meg fogok tenni, Uram, ám őrizz engem, [hogy] más istenek ne bántsanak engem.’ Ezután az Isten szólt, mondván: ’Én vagyok az egyedüli Isten, és nincs másik isten, csak én. Lesújtok és egységet alkotok; gyilkolok és életet adok, leviszek a pokolba és fel is hozok onnan, és senki sem képes kiszabadítani magát a kezemből.’ Ezután az Isten nekiadta a körülmetélés szövetségét; és így a mi atyánk, Ábrahám, megismerte Istent.” És ezeket mondván, Jézus felemelte a kezét, így szólván: „Tisztelet és dicsőség neked óh, Isten. Úgy legyen!”

  1. fejezet

Jézus Jeruzsálembe ment, közel a Senofegiához, a nemzeti ünnepünkhöz. Az írástudók és a Farizeusok értesülést szerezvén erről, tanácsot tartottak arról, hogy megfogják őt a beszédében. Erre föl odajött hozzá egy tudós, azt mondván: „Mester, mit kell tennem, hogy örök életem legyen?” Jézus így válaszolt: „Miként van megírva a Törvényben?” A kísértő felelt, mondván: „Szeresd az Urat, a te Istenedet és a te felebarátodat. Szeresd az Istent mindenek fölött, teljes szívedből és teljes elmédből, és a te felebarátodat, mint önmagadat.” Jézus azt felelte: „Helyesen válaszoltad meg: ezért menj, és cselekedj így, én pedig azt mondom, örök életed lesz.” Ő erre azt mondta neki: „És ki az én felebarátom?”

Jézus azt felelte, kissé felvonván a szemöldökét: „Egy ember ment lefelé Jeruzsálemből Jerikóba, a városba, mely átok alatt épült újra. Ezt az embert rablók kapták el az úton, megsebesítették és levetkőztették; majd távoztak, otthagyván őt félholtan. Véletlenül egy pap haladt el a hely mellett, és ő, látván a sebesült embert, továbbment anélkül, hogy üdvözölte volna. Hasonlóképpen haladt el egy levita, egy szót sem szólván. Véletlenül [ugyancsak] arra járt egy szamaritánus, akiben, látván a sebesült embert, együttérzés támadt, és leszállt a lováról, és fogta a sebesült embert és kimosta az ő sebeit borral, és bekente őt kenőccsel, és bekötötte a sebeit neki, és megvigasztalta, a saját lovára ültette.”

„Majd, amikor este megérkezett a fogadóba, kifizette neki a szállásköltséget. És amikor másnap felébredt, azt mondta: ’Viseld gondját ennek az embernek, és én mindent megfizetek.’ És négy aranyat nyújtott át a beteg embernek a szállásért, és azt mondta: ’Légy jókedvű, hiszen hamarosan visszatérek és elvezetlek a saját otthonomba.’ „Mondd meg nekem” – szólt Jézus, „melyik ezen emberek közül a felebarát?” A tudós így válaszolt: „Az, aki irgalmat mutatott.” Ezután Jézus így szólt: „Helyesen válaszoltál; ezért menj, és cselekedj hasonlóképpen.” A tudós zavartan távozott.

Megosztás

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

error: CopyRight © All Rights Reserved - Page protection is actived!