Inuaki interjú – 4.rész

Megosztás

Inuaki interjú – 4.rész

A: Beszéljünk ma arról, hogy hogyan kerültél te ide a Földre és miért. Te választottad a helyet és a szülőket?

D: Nem igazán. Ők jelentették az egyik elérhető lehetőséget abban a percben.

A: És te eljöttél, felvetted a testet és megszülettél, mint gyermek?

D: Nem születtem.

A: De, én azt hiszem, hogy születtél. Mi mást tehettél volna?

D: Ez egy kicsit bonyolult. Nekik volt egy gyermekük, aki normálisan született, kilenc hónap terhesség után, mint minden földi lény. Sajnos, ő beteges gyermek volt, következésképpen a programjának megfelelően el kellett volna hagynia ezt a világot. Akkor jöttem én és átvettem a helyét.

A: Egy kicsit pontosabb lennél? Nem értettem semmit.

D: A gyermekük, Dávid, azért született e világra, hogy meghaljon. Ez volt a programjában. Neki a 6. hónapban kellett volna távoznia. Akkor úgy döntöttek a Mátrixban, hogy én átveszem a helyét.

A: Igen, de hogyan? Nem jöttek rá, hogy más gyermekük van?

D: Nem, mert én ott voltam helyette.

A: Eldöntötték, nem értem.

D: A gyermek érzékenynek született. Egész idő alatt meg volt fázva. 6 hónapos korában az anyja az ágyban kapta, kómában. Elszaladt vele az orvoshoz, ahol megpróbálták visszahozni az életbe, de ő meghalt. Egy pár percig leállt a szíve. Akkor a lelke szétvált a testétől és én felvettem azt. Az orvosok azt hitték, hogy felélesztették, de nem így volt. Ő távozott.

A: És nem jöttek rá?

D: Nem, képtelenség lett volna. Ugyanaz a test volt.

A: Te azzal az öntudattal léptél be a testbe, hogy vagy aki vagy?

D: A belépéskor tudtam ki vagyok. Megpróbáltam tudatosan feléleszteni, de a biológiai óra és a test funkciói csak csecsemőként engedtek megnyilvánulni. Aztán a tudatosságom önmagától eltűnt. Elfelejtettem mindent, és keresztül kellett mennem a tanulás állomásain, mint bármely halandó.

A: Miért?

D: Hogy meg tanuljak alkalmazkodni az emberek és a hely rezgéséhez. Hogy megértsem a mentalitásukat és az életmódjukat.

A: Sok időt vesztettél!

D: Nem, dehogy, mert megkaptam a karácsonyt, a boldogságával és fényével, amely valójában a kedvenc ünnepem. Anyám azt mondta, hogy fog jönni az angyal. Olyan izgatott voltam, hogy nem tudtam aludni. Akkor kezdtem el gondolatban beszélni, bizonyos dolgokat kérdezve magamtól és valaki elkezdett válaszolni nekem. Elég sok időre volt szükségem, hogy megértsem. A legrosszabb az volt, hogy magamra maradtam, mert se anyám, se apám nem akart engem meghallgatni, sőt megtiltották, hogy másnak beszéljek a dologról. Még a barátom, Vladuţ is azt mondta, hogy furcsa vagyok, és ha nem fejezem be ezeket a bolondságokat, nem fog többet játszani velem.

A: Így vetted fel a kapcsolatot Aghtonnal?

D: Valójában ő vette fel a kapcsolatot velem. Ő mondta nekem, hogy egész idő alatt figyeltek, de csak akkor léptek kapcsolatba velem, amikor a kapcsolatom a Földdel teljesen stabilizálódott.

A: Miért?

D: Mert megvolt a veszélye annak, hogy felevenítve ezt, el akarok majd menni.

A: És rossz volt?

D: Igen, mert egy küldetéssel jöttem és ezt a dolgot végig kell vinni.

A: Aghton beszélt neked az Inuáról?

D: Nem beszélt. Olyan volt, mintha egy filmet néztem volna. A elmém szemeivel néztem, mintha a TV-t nézném a fejemben, mindent, az Inuára való születésemtől az elmenésemig. Láttam a bolygó történetét, újraéltem az életet és visszaszereztem a tudásomat. Amivel nem voltam tisztában, megkérdeztem, és ő válaszolt, képeket, hangokat és rezgéseket mutatva nekem.

A: Te meghaltál az Inuán, hogy ide jöhess?

D: Nem haltam meg, hanem áttértem a másik szintre, tudatosan szétbomlasztva a testem és várva a megfelelő pillanatot, hogy ide jöhessek.

A: Tehát a szülők valahogy ki voltak választva!

D: Nem, egy utolsó percben történt döntés volt.

A: De azt mondtad, hogy vártad a megfelelő pillanatot!

D: Igen, de a szüleim nem ezek voltak. Az egy fiatal pár volt, akik egy ezoterikus irányzatot képviseltek, amely valójában egy nagy misztikus iskola utódja volt. A lánynak terherbe kellett volna esnie és meg kellett volna szülnie engem, így reális támogatást kaptam volna és sokkal korábban és optimális körülmények között nyilvánulhattam volna meg.

A: És ők meggondolták magukat, nem akartak többet a gyermeket?

D: De igen, meg voltam tervezve. Sőt elindítottam az entitás megtestesülésének folyamatát, de anyám meggondolta és megszakította a terhességet.

A: De ha te egy különleges, segített entitás voltál, miért nem mondták meg neki?

D: Meg volt mondva neki, de ő úgy gondolta, hogy túl fiatal. Álmokat is  küldtek neki, megéléseket, de a félelem miatt nem értette meg. Valójában a félelem és a gyűlölet az egyedüli földi érzelmek, amelyek meggátolják a tudás és a fejlődés kibontakozását.

A: És nem várhattál még?

D: Nem maradhatok sokat a Mátrixban. Ha többet időztem volna, el kellett volna vegyülnöm vagy inuakiként újraszülessek. Így vettem át Dávid helyét.

A: A Mátrixban csak egy bizonyos idő van a rendelkezésedre?

D: Igen, egy különleges megtestesülést megelőzően megmaradnak a sajátosságaid és a mátrixbeli memóriád, de a benne lévő energia megzavarhatja  az entitás egységét, miután túllépett egy bizonyos időt.

A: És Dávid entitásával mi történt?

D: Ő visszatért a Mátrixba és egy másik lehetőségre vár, hogy visszajöjjön.

A: És ez helyes vele szemben?

D: Igen, mert egy magasabb helyre került vissza, mint ahonnan jött.

A: Miért?

D: Mert a program, amivel érkezett a testre volt hagyva, amit én átvettem.

A: Vagyis átvetted a karmáját?

D: Nem éppen, te a karmát másképpen értelmezed. Én átvettem a nagyrészét azoknak a zavaroknak, amit a múltban Mátrixban hagyott, de csak azokat, amelyeket most megoldani hozott ide. A többi abban a mátrixszegmensben van, ahol most tartózkodik, és akkor fogja elhozni, amikor ezt eldönti magában.

A: Ez azt jelenti, hogy neked szembe kell nézned a problémáival?

D: Igen.

A: És ha komoly egészségi gondjai vannak? A jövőre gondolok.

D: Túl tudom tenni magamat rajtuk, mert ez egy egyveleg, amit ő hagyott és amit én hoztam magammal. És ezen kívül, minden megoldható, ha tudod hogyan kell.

A: Igen, természetesen, ha tudod hogyan.

D: Mi tudjuk, a probléma az, hogy földiek nem akarják tudatosítani ezeket a dolgokat.

A: Leírnád nekem a testátvétel folyamatát?

D: Igen. Ez az ellentétese annak, amit halálnak hívunk, csakhogy a gömb a abban a pillanatban szabadul fel, amikor a fonal elválik a testtől, egy másik veszi át a helyét. Ez kezd szétágazni, belépve a fejtetőn keresztül a hátgerincbe, majd a szívbe és innen a gyomorba, fejbe és végtagokba, majd pedig a test egy fényesség többletet kap, amely a mátrix mezőjéből lépik ki. Színében és erejében a villámhoz hasonlít. Ez egy rövid, de nagy intenzítású felvillanás. Utána magadénak érzed a tested. Érzed a fájdalmat, éhséget, szúrásokat, a saját kedved szerint irányíthatod és utasíthatod.

Da nekem, ahogy mondtam, korlátozott mozgáslehetőségem volt, mivel a fej csak egy 6 hónapos gyermek ismereteit tarlamazta.

A: És ha egy entitás egy felnőtt testet vesz át? Lehetséges?

D: Igen, de akkor rendelkezik a felnőtt test előnyeivel és sokkal több dolgot tehet meg.

A: Az azt jelenti, hogy magától aktiválná a tudatosságát?

D: Nem. Neki is alkalmazkodnia kell a testhez, a hely rezgésével, a Föld pulzusával.

A: Jó, de ez azt jelentené, hogy nagy üressége, amnéziája lenne. Nem emlékezne semmire, nem ismerné meg a rokonait, barátait.

D: Nem lenne amnéziája, mert a test felvevésével átvenné az információit is. A jelenlegi élet emlékei tárolva vannak a Mátrixban és a fejben is. Valójában a Mátrixba a tettek gondolat-energia-formája jut el, az emlékek a testben maradnak tárolva. Akárcsak a tapasztalatok és érzelmek.

A: Ezek nem befolyásolják a Mátrixot?

D: De igen, ezek zavart idéznek elő, de más típusút és csupán az illető lélek mátrixszegmensében. A földi tapasztalatok és érzelmek biztosítják a test helyes működését. Ez egy földi jármű, amely valójában ugyanúgy van energiával, étellel táplálva, mint tapasztalattal.

A: És amikor az entitás megtudja, hogy a teste nem volt az elejétől az övé?

D: Függ az alkalmazkodási szintjétől. Nem törvényszerű. Akkor tudja meg, amikor  a rezgése megfelel a Földével.

A: Sok személy van itt?

D: Nem tudom. Annyit tudok, hogy az Inuáról 10-en jöttünk.

A: Veled egy időben?

D: Nem, különböző időpontokban. Én a harmadik voltam.

A: És a többiek tudják, tudatosak?

D: Aghton azt mondja, hogy rajtam kívül csak héttel tud kommunikálni.

A: És mi történt a másik kettővel?

D: Az átvétel kudarcba fulladt. Bizonyos kockázatok vannak.

A: Nincs lehetőség arra, hogy helyrejöjjenek?

D: Nincs.

A: És meddig maradnak így?

D: A test halálával mehetnek csak el, ez pedig csak akkor jön el, amikor befejeződik a programja.

A: És nem lehet semmit csinálni?

D: Nem, mert a törvényeket be kell tartani. Mindennek logikája van.

A: De miért történtek ezek a balesetek?

D: Ahogy én értettem, az egyiknél az átvétel túl sokat tartott, a test nem volt oxigénnel bőségesen ellátva és az agy károsodott, a másik meg balesetet szenvedett az átvételkor. Az entitás, aki a testben volt, meggondolta magát, amikor az új fonal rögzült és így a testet most két lélek lakja, ami nagy zavart idéz elő a rendszerben, amit nem lehet irányítani.

A: De ezek a dolgokat nem ismerték korábban?

D: Nem, honnan tudhatod, hogy az entitás nem tartja be a törvényt, hogy ellenkezik?

A: És a többiekkel mi történt?

D: Azt tudom, hogy jól vannak, megkezdték a kommunikációt és minden rendben van. Az egyik még nálam is fejlettebb, mert mindkét szülő támogatásának örvend.

A: Mivel foglalkoznak a szülei?

D: Kutatók, de a Rózsakeresztesek Rendjéhez tartoznak, így tehát magasabb ezoterikus ismeretekbe van belátásuk.

A: De nem valami sátánista szervezethez tartoznak?

D: Nem, teljesen más. Igaz, hogy vannak olyan irányzatok, amelyek a saját jólétüket előrébb helyezik, mint a fejlődést és önzetlenséget, de akikről beszélek egész biztosan nem negatívak.

A: És Romániában vannak?

D: Nem, csak én vagyok egyedül itt. Azok közül, akiknek sikerült átvenniük a testet, hárman Amerikában vannak, egy Franciaországban, egy Kínában és egy Németországban.

A: Veled együtt hét. A nyolcadik hol van?

D: Egy speciális helyen, amit Agthon nem mondhat el neked.

A: Én Aghtonnal beszéltem?

D: Nagy részben.

A: Miért választották ezt a szétszórást.

D: Az elhelyezést az események fontossági sorrendjében csinálták, amelyek jönni fognak.

A: Én azt veszem ki ebből, hogy nekünk a franciákkal és a kínaiakkal együtt nem lesz különösebb eseményben részük.

D: Ellenkezőleg, itt viszont nincs annyi munka. Minden nyugodtan fog lezajlani.

A: Miért?

D: Mert ezen a területen nagyon fejlett lények éltek, amelyek az elkövetkező nemzedékeknek egyfajta energia burát hagytak, amelyek nagy értékű információkat tartalmaznak. Ezek fel fognak tárulni egy adott pillanatban. Ugyanakkor ezekhez hozzáférve, minden olyan kérdésre választ kapunk majd, amely az evolúció során felmerült, kérdések, amelyekre az helyes válaszokat általában elrejtették, elfedték vagy megcsonkították.

A: Adnál rá egy példát?

D: Nem, mert nem az én feladatom.

A: És sok van addig, amikor elérhetővé válik számunkra ez a kincstár?

D: Nem. Egyesek már használják, sőt, továbbítják a kapott információkat.

A: És mi miért nem tudunk róluk?

D: Haljuk, de nem érdekelnek. A nagy részünk mesének gondolja.

A: Az egész Romániát ezek a lények lakták?

D: Főleg a jelenlegi ország közepét, az egyik hegyen még egy nagy jelentőségű információs tudástár is van.

A: Miért nem tudta idáig senki?

D: Aghton azt mondja, hogy sokan tudják, de nem akarják elmondani. Vannak személyek, akik éppenséggel beléptek már oda.

A: Ez Romániára jellemző. Ha olyant hallasz, amit nem szabad tudj, azt mondják neked, hogy tájékozatlan vagy, hogy rosszul értetted, vagy nem jutottál arra a szintre, ahol feltárulkozhat számodra a titok.

D: Mindenki meg fogja tudni, amikor eljön az ideje.

A: Mit mondhatsz a mi országunkról?

D: Az egyetlen ország, amelynek hét aktív csakrája van.

A: A többieknek nincs?

D: Nincs. A Földnek a maga rendjén hét energiapontja van, szétszórva a teljes felszínén, de különben egyetlen országnak sincs hét saját központja. Ez az oka annak, hogy bizonyos negatív áramlatok vagy szervezetek rá akarták tenni a kezüket Romániára.

A: Meg tudnád mondani nekem, hogy hol vannak a Föld csakrái?

D: A Föld csakrái Kaliforniában, Dél-Amerikában, Ausztráliában, Angliában, Egyiptomban, Iránban és Tibetben vannak.

A: De a Romániáé?

D: Az egyik Felsőszombatfalván (Brassó megye), a második a Radnai- havasokban, a harmadik Szilágysomlyón, a negyedik Capidaván, az ötödik Várhelyen (Szármiszegetuza), a hatodik Páring-hegységben, a hetedik a Géta Szubkárpátokban van. Jó, de nem ebben a sorrendben vannak, ahogy én mondtam, nem tárhatóak fel, mert nem százszázalékosan aktívak.

A: De a Bucegi hegységről tudnál mondani valamit?

D: Úgy a Bucegi-ben, mint a Ceahlău-ban létezik ez az információs kincs, amelyről beszéltem. Ha az emberek megnéznék, láthatják is talán. Azokon a helyeken valamiféle energetikai képződmények jelennek meg, olyanok, mint valami négyszögletű piramisok. Most egyfajta hologramoknak látszanak, de ahogy bizonyos eseményekhez közeledünk, úgy lesznek kifejezőbbek.

A: Milyen szerepük van ezeknek a piramisoknak?

D: Ezek különböző energetikai támadásoktól védik meg az országot és olyan gondolat-energia-formákat közvetítenek, amelyek védelmet és spirituális fejlődést biztosítanak. Valahogyan megpróbálják a teljes Romániára megemelni a rezgésszintet. Úgy a helyét, mint az emberekét.

A: Hasonlítanak ezek a központok az emberekéhez?

D: Igen, megegyeznek velük. Ugyanolyan színük és szerepük van.

A: De mi a céljuk?

D: Azok beállítják, felügyelik és optimalizálják a bolygó működését. Akárcsak az élőlények csakrái, amelyek felügyelik a teljes rendszer működését. Az embereknek ugyanannyi központjuk van, mivel itt élnek és rezgés szinten meg kell egyezniük a bolygóval.

A: De Románia csakrái?

D: Ezek csak 1986-ban voltak aktiválva. A maximumot 2011-ben érik el.

A: De mi a szerepük?

D: Nem mondhatok többet, mint hogy ez ország földje a Föld kezdetétől létezik. Ugyanitt voltak az első lények létrehozva, akik aztán elmentek és benépesítették az egész bolygót. Ennek az országnak fontos szerepe lesz az elkövetkező években. A kollektív tudat, amit az ősök hagytak, felrobban, betöltve azok szívét, akiknek megadatik a túlélés.

A: Hogy túléljenek?

D: Igen, mert nem leszünk védettek. Másfelől jó, hogy így van. Nem minden ember van felkészülve arra, hogy átlépjen egy másik szintre. De nem beszélhetek erről.

A: Meg tudod mondani nekem, hogy történik-e valami rossz globális szinten az elkövetkező évben?

D: Igen. Lesznek gondok.

A: Milyen gondok?

D: Valami vízzel kapcsolatosak, de többet nincs jogom tudni.

A: Romániát érinteni fogja ez a víz?

D: Nem. Itt csak gazdasági jellegű problémák lesznek. Valójában lehet, nagy gazdasági gondok lesznek, lehet, hogy lesz egy nagy földrengés.

A: Részletezni tudnád?

D: Nem. Meg szeretnék állni.

Megkérem Dávidot, hogy mielőtt elmenne, hagyja, hogy beszéljek a mamájával. Megtudom tőle, hogy a gyermek tényleg különleges érzékenységgel született és az első 6 hónapban valóban folyamatosan meg volt fázva, mi több, ez időszakban egy súlyos tüdőgyulladás következtében egy hajszál választotta el a haláltól, amit megnehezített az antibiotikumokkal szembeni intolerancia, mondja nekem, hogy az orvosok kétszer is megpróbálták feléleszteni. Megtudom még tőle, hogy az egész egy csoda volt, mert e történet után Dávid egyből helyrejött, soha semmi problémája nem volt.

Az ajtóhoz kísértem, hogy elbúcsúzzak tőle. Mielőtt kilépett volna, felém fordult, és ezt suttogta:

Tudja, érdekes érzés, nem szeretném, hogy bolondnak higgyen, de  akkor, amikor kinyitotta a szemeit, az volt az érzésem, hogy nem ő az! Megbeszéltem a pappal is ezt a dolgot, és ördögűző szertartásokat végeztettem, de... Megtörténhet, hogy megszállta valami?

Kinyitom a számat, hogy válaszoljak, de megelőz engem, ezt mondva:

- Kérem, ne válaszoljon. Nem vagyok felkészülve erre. Nem szeretném, ha egy szörnyeteg lakna bent a lakásban.

Elmenésük után sokáig álltam ott a gondolataimba merülve. Azon gondolkodtam, hogy jó lenne, ha az anyja meghallgatná a beszélgetések hangszalagját. Úgy döntöttem, mégsem teszem meg mielőtt nem egyeztetek vele.

Megosztás

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

error: CopyRight © All Rights Reserved - Page protection is actived!