Jóga, Meditáció

Rádzsa jóga"Elmondta nekem, hogy a távol-keletiek sok-sok évezred során számos módszert ismertek meg és fejlesztettek tökélyre, amelyek révén elérhető az a cél, amely még a legtudatlanabb ember előtt is megjelenik, mint a boldogság utáni vágyakozás! A beteljesedés, a megváltás, az üdvözülés vagy ahogyan a távol-keletiek nevezik, a nirvána, már itt a Földön elérhető. Az ajtó minden ember előtt nyitva áll, csak a kulcsot kell megtalálni! Ez a kulcs pedig a jóga!

Az Ájurvéda beavatottja elmondta, hogy minden összpontosítást igénylő tevékenység a jóga egy-egy fajtájának tekinthető, mivel a nagy cél egyedül a koncentráció által érhető el. A jóga révén azonban megtanulhatjuk az évezredek során kikristályosodott és tökélyre vitt eljárásokat, amelyek segítségével módszeresen összpontosíthatunk, és a koncentrációt módszeresen felfokozhatjuk. A jóga különböző utakat ismer: léteznek testi, lelki és szellemi koncentrációs gyakorlatok. Ezekkel a gyakorlatokkal az ember a legmagasabb képességeit fejlesztheti ki magában, megnyithatja lelki szemeit és lelki füleit, megtanul uralkodni önmaga és ezáltal az alkotó- és a sorserők fölött is. Megnyílik az üdvhöz, vagy azt is mondhatnánk, az önmegvalósításhoz, az Istenhez vezető út! A legmagasabb, de egyben legnehezebb út a rádzsa-jóga. A rádzsa szó jelentése ,,király". A jógának ezt az útját tehát szó szerinti fordításban ,,királyi jógának" is nevezhetnénk. Ez a legrövidebb, de egyben a legrázósabb, legmeredekebb út, amelyet Krisztus is tanít a Biblián keresztül." (Elisabeth Haich - Beavatás)

AZ 5 TIBETI RÍTUS

A FIATALSÁG FORRÁSA

Peter Kelder - A Fiatalság ForrásaEgy napon az öreg ember útra kelt Tibetbe, hogy felkutassa az örök élet forrását. Ehhez voltak belső információi, de nem tudta pontosan melyik kolostorban keresse, és azt sem sejtette, hogy a Fiatalság Forrása nem valami szentelt víz, amit meg kell inni, hanem valami egészen más.

 

MEGVILÁGOSODÁS

A VIPASSANA MEDITÁCIÓ

Vipassana-meditacioA Vipassana gyakorlati tanácsait DhammaSun fogja részletesen bemutatni. Az utóbbi időben talán sokszor érezted azt, hogy összecsapnak a fejed felett a hullámok. Inog alattad a munkahelyed (vagy már össze is dőlt), recseg-ropog a házasságod (vagy már tönkre is ment), egyre több a konfliktus körülötted, nyomasztanak az anyagi gondok, nyögöd a lakáshitelt, esetleg egyre többször nézel a pohár fenekére… Valahogy szeretnéd az életedet rendbe tenni, csak éppen fogalmad sincs, hogy hogyan fogj hozzá?

LELKI FEJLŐDÉS

RÁDZSA JÓGA

A Rádzsa jógaA Rádzsa jóga a jógák királya. Közvetlenül az elméhez kapcsolódik. Ebben a jóga típusban már nem kell megküzdeni a pránával, vagy a fizikai testtel. A jógi könnyedén ül és figyeli elméjét és csendben nyugtázza a tovasikló gondolatokat. Lecsendesíti az elmét, megzabolázza a gondolathullámokat és belép a gondolatmentesség állapotába.

Megosztás

error: CopyRight © All Rights Reserved - Page protection is actived!