Mi a Rádzsa-Jóga?

Megosztás

Mi a Rádzsa-Jóga?

Rádzsa jógaA „jóga” kifejezés a „yug” szógyökből ered, mely annyit tesz: „összekapcsolódni, csatlakozni”. Spirituális értelemben ez azt a folyamatot jelenti, melyben az egyéni lélek és a legfelsőbb lélek felismerése megtörténik. A jóga gyakorlásával az egyéni lélek egyesül legfelsőbb lélekkel – és ez jelenti az emberi lét célját.

A „jóga” azt jelenti „hozzáadás”. Miközben az egyéni lelket hozzáadjuk, hozzákapcsoljuk a legfelsőbb lélekhez, a nyughatatlan lélek örökkévaló révbe jut, pihenőre lel és a legfelsőbb megelégedettség árasztja el.

A jóga szellemi tudomány, mely az emberi léleknek Istennel való összekapcsolódását tanítja. Isteni tudomány, mely kiszabadítja a lelket, a szellemet az érzékekkel felfogható, objektív jelenségszintű világból és összekapcsolja az abszolútummal, melynek belső megjelenési módja és formája kedély és örökkévaló élet.

A Rádzsa-jóga a jógák királya. Egzakt tudomány. Az elmével, és annak összes módosulásával foglalkozik. Mint ahogy az elme, a jelenségszintű világ létezésének oka, forrása, úgy annak megszűnése, megsemmisülése elkerülhetetlen és végül is a jóga gyakorlóját a legmagasabb célhoz vezeti az ASAMPRAJNATA SAMADHI állapotához, - ahol a jógi a tökéletes békességben és a legfelsőbb lélekkel való egyesülésben talál megnyugvást.

A Rádzsa-jóga gyakorlása élénk, egészséges elme birtokába juttat, akaraterővel, koncentrációs képességgel és az önszabályozás képességével ruház fel. Képessé tesz arra, hogy a legkülönbözőbb lelki képességeket elsajátítsd. A Rádzsa-jóga részletesen foglalkozik a gondolathullámok visszavonásának, megszüntetésének folyamatával, és a tudatfölötti állapot elérésével, melyben az összes lappangó benyomás, mely valaha az elmét érte s melyek tulajdonképpen az újjászületés csírái.

Ezt követően a jógi eljut a KAIVALYA-ba, azaz eléri a felszabadulást.

A Rádzsa-jóga feljuttatja a tanulót a szellemi létra csúcsára – Isten felismeréséhez. A Rádzsa-jóga lassan emelkedik a jóga-létrán a nyolc fokozat gyakorlásával.

  1. Yama – önmérséklet
  2. Niyama – vallásos megfigyelések
  3. Asana – testhelyzetek
  4. Pranayama – légzésszabályozás
  5. Pratyahara – az érzékek visszavonása
  6. Dharana – koncentráció
  7. Dhyana – meditáció és a
  8. Samadhi alkotják a jóga nyolc alapkövét.

A megadott sorrendben kell őket gyakorolni. Nem lesz hasznos számodra, ha anélkül fogsz az asana és pranayama gyakorlásához, hogy a yama-niyamát gyakoroltad volna, mivel ezek a jóga legalapvetőbb dolgai.

A yama gyakorlása óriási erkölcsi hatalommal ruház fel. Ha tudományos fokozatot akarsz elérni, akkor is a legalapvetőbb dolgoknál kell elkezdened, a legalsó szintről kell indulnod és az első, második, harmadik alapszinten átküszködve magad kell „felsőbb osztályba” lépned. Még azután is lépésről lépésre kell haladni a jóga tanulmányozásában és elsajátításában. Az asana gyakorlásával testét acélozza és szilárdítja. A pranayama gyakorlásával eltávolítja az elme visszahúzó erőit, elpusztítja a rajast és tamast és erőre tesz szert, az elme békéjére és a belső szellemi életre.

A koncentráció gyakorlásával elsajátítja az elme egyetlen pontra irányításának képességét. A meditáció gyakorlásával „isteni gondolatokkal” tölti fel az elmét. A samadhi elérésével a születés és a halál csíráit roncsolja el és eléri a halhatatlanságot, az emberi lét legfelsőbb célját.


Tanok.hu: A további bejegyzésekben részletesen fogok foglalkozni a nyolc lépcsővel, de ha türelmetlen vagy, akkor ajánlom figyelmedbe az alábbi könyvet. Novembertől jómagam is elkezdem a Rádzsa-jógát, (alkalmasabb időpont a téli hónapoknál nincs is talán az évben), és arról is beszámolok majd, hogy miként sikerül, és milyen tapasztalataim lesznek róla.


Könyvajánló

Forrás: Swami Sivananda - A Rádzsa-Jóga (Részlet a könyvből)

A Rádzsa jógaA könyv szerzője, a szentéletű Sri Swami Sivananda csodálatra méltó és közérthető, világos nyelvezetű leírást adott az egyes lépésekről, amelyeket a tanulónak meg kellett tennie ahhoz, ha a spirituális törekvéseit sikerre akarja vinni. Nagy hangsúlyt fektet az etikai-erkölcsi fejlődésre. Bár a Rádzsa-jóga gyakorlása által elérhető különböző lelki képességek adottak, a tanulónak el kell kerülnie az olyan pszichikus erőket, melyek akadályt jelentenek Isten felismerésének ösvényén.

 

Megosztás

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

error: CopyRight © All Rights Reserved - Page protection is actived!