Tag Archives: Airl interjú

Alien (Airl) Interjú

Egy 60 évig őrzött titok leleplezése   A roswell-i ufó-szerencsétlenség  egyik (vagy egyetlen?) fogságba esett túlélőjének telepatikus narratívája Erősen rövidített ismertetés az erről 2008-ban  készült könyvből. Az ismertetést és a megjegyzéseket készítette: Sysmus  2007-ben egy Lawrence Spencer nevű férfi iratokat tartalmazó vaskos postai csomagot kapott. Az iratokból kiderült, hogy azok küldője egy 83 éves asszony,…

Titkolt történelem

MÉDIUMI CSATORNÁZÁSOK RÉ AZ EGYSÉG TÖRVÉNYE I. Hívást éreztünk a csoportotoktól, mivel szükségetek mutatkozott a médiumi közvetítés által nyújtandó tapasztalatok diverzitására, mely egy intenzívebb – vagy ahogy ti mondanátok, magasabb szintű – megközelítést jelent testetek, tudatotok és lelketek illúzió-mintázatának tanulmányozási rendszeréhez, amit úgy neveztek, hogy az igazság keresése. Az egység törvénye 26. ülés Az egység…

Új bejegyzés: A Föld dimenzióváltása - 4. rész - Magunkban hordozni a Fényt - Nagyon sok előnye van a magas rezgésszámnak, de tudd azt is, lesznek olyan ellenségeid, akik a puszta létezésedet tartják majd taszítónak. Egyszerűen megpróbálnak elmenekülni a közeledből. Nem tudják, valójában mi történik velük, csak valahogy úgy érzik, innen menekülni kell.... / 2019.01.16. /

error: CopyRight © All Rights Reserved - Page protection is actived!