fejlodes

A fejlődés törvénye

Ha a céljainkhoz vezető út során el akarunk jutni A-ból Z-be azt a legbiztosabban úgy tehetjük meg, ha először B-be, majd C-be, aztán D-be jutunk el, és így járjuk végig az utat. Ha akárcsak egyetlen lépést is kihagyunk, az általában kudarchoz vezet, még ha az adott pillanatban úgy is tűnik, hogy időt nyerünk ezáltal.

Ha nagy céljaid vannak, tedd meg feléjük a lehető legnagyobb lépést Lehet, hogy az adott lépés aprónak tűnik, de bízz abban, hogy az adott pillanatban ez jelenti számodra a legnagyobb előrehaladást. Mildred McAfee

Mindennapi életünk tele van célokkal és teljesítményekkel. Célkitűzéseink egyaránt lehetnek nagyok (például, hogy megmásszunk egy hegyet, elnyerjünk valamilyen politikai tisztséget, vagy megalakítsuk a saját cégünket), illetve kisebbek is (például, hogy süssünk egy tortát, megnyerjünk egy teniszmérkőzést, vagy hogy jól készítsük el a házi feladatunkat). Néhányunkat annyira lekötnek a célkitűzéseink, hogy „megelőzzük önmagunkat”, és hogy minél előbb jussunk el a végeredményhez, ezáltal tudomást sem veszünk az oda vezető útról, és a közben lejátszódott fejlődési folyamatról.

Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy annyira összezavar és elbizonytalanít minket az, hogy megpróbáljuk kitalálni, hogyan jussunk el A-ból Z-be, hogy még a saját céljainkat sem látjuk tisztán, vagy csőlátástól szenvedve leragadunk az út egy adott lépésénél. Nem árt, ha nem feledkezünk meg arról, hogy ha meg akarunk mászni egy hegyet, ki kell tűznünk magunk elé egy adott célt, ki kell találnunk, hogyan érhetjük el azt, alaposan fel kell készülnünk az utunkra, és apró, biztos lépésekkel kell előre haladnunk azon.

Bármilyen nagy és lenyűgöző célt lebonthatunk különálló, teljesíthető feladatok sorozatára. Ha át akarunk gázolni egy patakon, egyesével kell megkeresnünk a köveket, melyekre léphetünk; ha túl sok lépést akarunk kihagyni, előbb-utóbb meg fog csúszni a lábunk. A fejlődés törvénye nemcsak arra tanít, hogy utazásunkat mindig bontsuk le kisebb útszakaszokra, de arra is, hogy tanuljunk meg minden egyes lépést úgy megbecsülni, mintha az jelentené utunk végét, így minden egyes lépés önmagában egy kisebb sikerré válik, és számtalan alkalommal érünk el sikert, nem csupán végső célunk elérésekor.

Az is megeshet, hogy az utunk során megtanult dolgok végül fontosabbnak bizonyulnak, mint az, hogy elérjük a végcélt. Például, ha húsz évet töltünk azzal, hogy megtanuljunk portrét festeni, majd valamilyen okból kifolyólag minden képünk megsemmisül utunk során, akkor szert tettünk bizonyos belső minőségekre, például képessé váltunk arra, hogy más szemmel lássuk a világot, és minden arcban felfedezzük a szépséget.

Ha problémáink vannak azzal, hogy pontosan meghatározott folyamatok mentén haladjunk céljaink felé, fel kell tennünk magunknak a kérdést, vajon azzal a postással cserélnénk-e, aki mindennap rohan, hogy teljesítse a műszakját, és „leadhassa a munkát”; vagy azzal, aki mindennap örömét leli a környék folyton változó képében, és minden embernek odaköszön az utcán, miközben egyenletes és ütemes léptekkel halad végig az útján. Sokan vannak közöttünk, akik csak a „nagy dolgokért” élnek, ám megfeledkeznek arról, hogy a hegy csúcsára vezető minden egyes lépés által egyre magasabbra és magasabbra jutunk.

Patrick újra csődbe vitte…

Íme a fejlődés törvényének egy másik példája: Patrick némi pénzhez jutott, amikor megtudta, hogy ez egyik környékbeli vendéglő nemsokára bezár. „Itt a nagy lehetőség!” gondolta magában, és megvette az üzlethelyiséget, megtartotta a régi személyzetet, a régi étlapot, és kitett egy új cégtáblát, gondolván, hogy karizmatikus vezetői képességei majd felvirágoztatják a vállalkozást. A vendéglő azonban újra csődbe ment, és pontosan azért, amiért a legtöbb új vállalkozás kudarcba fullad: Patrick nem ment végig a folyamat minden egyes lépésén, mivel azonnal a végeredményt akarta elérni.

Azonban Joshua nem kapkodta el…

Ugyanakkor Joshua szintén némi pénzhez jutott, és szintén meglátta, hogy az egyik környékbeli vendéglő épp bezárni készül a kapuit. Ő azonban elvégezte a „házi feladatát”. Több étterem-tulajdonossal konzultált, és megvizsgálta a vállalkozás mellett és ellen szóló érveket. Megtanulta, hogy egy étterem sikerének három legfontosabb tényezője a hely, a hely és a hely. Kiderítette, hogy ezzel nem is volt probléma, tehát valami más volt felelős a régi vállalkozás kudarcáért.

így hát végzett némi közvélemény-kutatást: véletlenszerűen felhívott kétszáz környékbeli lakost, és megkérdezte őket, milyen gyakran járnak étterembe, és milyen ételeket fogyasztanak szívesen, majd a válaszok alapján úgy döntött, hogy a Joshua ínyenc konyhája nevű vendéglőt fogja megnyitni az adott helyen. Ezek után eltöltött némi időt különböző éttermekben, és mindenütt felajánlotta a segítségét; beszélt a mosogatókkal, a pincérekkel, a szakácsokkal és az üzletvezetőkkel, így megtudta, milyen kérdéseket tegyen fel a hozzá jelentkező alkalmazottaknak.

Végül, miután kiderítette, hol tudja a legjobb áron beszerezni a lehető legjobb alapanyagokat, felvette a legjobb jelentkezőket – azaz elvégezte a szükséges előkészületeket, és megtett mindent lépést annak érdekében, hogy jól működjön a vállalkozása. A bekövetkező siker nem pusztán a véletlen műve volt, nem a szerencsén múlott, és nem is volt meglepő. Joshua elsajátította a fejlődés törvényét, és bebizonyította, hogy ha stabil alapokat teremtünk, felkészülünk a feladatainkra, és végig kitartunk a folyamat során, minden célunkat megvalósíthatjuk.

Bármilyen feladatot képesek vagyunk elvégezni, ha kisebb, teljesíthető lépésekre bontjuk le azt.


Források:

Dan Millman – Erre Születtél

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük