Mint minden az Univerzumunkban, a Föld is ciklusokban működik. Jelenlegi ciklusunk, amit a „Harmadik Denzitásnak”, vagy Harmadik Dimenziónak is hívnak, valamikor 2012 környékén véget ért. Így kezdetét vette a Szüret. Az átmenet nem egyszeri, hanem folyamatos. Ez azt jelenti, hogy a Negyedik Dimenzió megnyitotta kapuit azon lelkek felé, akiknek a vibrációja elég magas ahhoz, hogy oda beléphessenek.

A Szüret

Máshogy nem lehet bejutni a Negyedik Dimenzióba, mint vibrációs szint (rezgés szint) megfelelő elérésével. Minél magasabb a lélek vibrációs szintje, annál nagyobb az esélye, hogy beléphet a Negyedik Dimenzióba.

A vizsga időszakát éljük. Mindenkinek vizsgáznia kell. A negyedik dimenzió csak egy bizonyos rezgésszám felett rendelkező lelkeknek nyitja meg a kapuit.

Nem a lelkek lépnek át a negyedik dimenzióba, hanem maga a Föld, és az olyan lelkek, akiknek ennél alacsonyabb a vibrációjuk, azok nem léphetnek be a következő ciklus dimenziójába.

A Harmadik, jelenlegi dimenziónk leckéi, amit meg kell, vagy kellett tanulnunk, a sok leszületés alkalmával, maga a Szeretet és Megértés volt. A következő dimenzióban, vagy dimenziókban más leckéket kell majd elsajátítanunk, megtanulnunk.

A vizsga jelenleg is zajlik. Az Aratás Ura már visszatért, hogy learassa a lelkeket. A lelkeket bármelyik polaritásban le lehet aratni, akár a pozitív, akár a negatív végletben is. Ez mindenkinek a saját döntése, hogy melyiket választja.

Akiknek most nem sikerül bejutni a Negyedik Dimenzióba, annak meg kell ismételnie a ciklust, annak leckéivel, tanításaival.

Hogyan vizsgázhatunk sikeresen? Hogyan emelhetjük meg a vibrációs szintünket?

Erre nem tudom pontosan a választ, azonban adhatok némi útmutatót, hogy hogyan érdemes élni azoknak, akik úgy döntenek, hogy Szeretet és Megértés ösvényére akarnak vizsgázni.

Az alábbi pontok segítenek megemelni a vibrációs szintedet

  1. Élj a Most-ban. Ne utazz se a jövőbe, sem pedig a múltba. Ne hagyd, hogy az Egód irányítsa az életedet. Vedd át az irányítást még ma. Csendesítsd el az elmédet minden egyes nap. Ekkor az történik majd, hogy a benned lakó Szellem, vagy lélek veszi át az irányítást az életed felett, aki már pontosan tudni fogja, hogy hova szeretnél megérkezni.
  2. Reakciómentesség. Bármi történjék is az életedben, próbáld meg reakció mentesen kezelni, reagálni. Ennek hatása a negatív Karma megszűnése lesz az életedben. Ha a rossz dolgokra szeretettel és megértéssel válaszolsz, azok egy idő után eltűnnek majd az életedben.
  3. Kérdezd meg magadtól, hogy hogyan tudnád az emberiséget szolgálni. A mások szolgálatánál azonban figyelembe kell venned azt, hogy elsősorban magadat kell szolgálni, és nem avatkozhatsz senkinek a függetlenségébe. Nem szegheted meg a Zavar Törvényét! A mások szolgálata a pozitív polaritás fele irányítja majd az életedet, és megemeli a vibrációs szintedet.
  4. Mivel ennek a dimenziónak a szeretet a leckéje, élj pusztán szeretetben és megértésben. Amikor csak teheted, menj ki a természetbe, mert az szintén megemeli majd a vibrációs szintedet.
  5. Adj hálát mindenért. Ha a hála él a szívedben, nem csak, hogy mindened meglesz, amire szükséged van ebben az inkarnációban, hanem ez a pozitív polaritás fele irányít mindamellett, hogy a vibrációs szintedet is képes nagy mértékben megemelni.
  6. El kell tudnod engedni a dolgokat. El kell engedned azokat a dolgokat, amik ide, ebbe a harmadik dimenzióba ragasztanak. Amikor a vágyaidra gondolsz, akkor válaszd a transzcendens látásmódot, vagy gondolkodásmódot. Ez annyit tesz, hogy ne csak az illúzión belül gondolkodj, hanem azon túl is. Lépj ki ebből az illúzióból, és lásd az egészet egyben. Ekkor majd a vágyaid is megváltoznak, vagy eltűnnek majd. Egyszerűen más lesz majd a fontos. (Ha tudnád biztosan, hogy csak úgy léphetsz be a negyedik dimenzióba, hogy elengeded a harmadik dimenziós vágyaidat, megtennéd?)
  7. Mentesítsd magad mindenféle drog, alkohol és dohány termék használatától. Ugyanis a testedet nem gyilkolhatod (öngyilkosság) meg még tudattalanul sem.

Az Ötödik Nap Ciklusa

Az Ötödik Nap ciklusa 2012-ben véget ért. Ezzel bolygónk elkezdett felemelkedni a Negyedik Dimenzióba. A folyamat jelenleg is tart. Jelenlegi dimenziónk a Szeretet és Megértés ciklusa volt. Ez volt az a lecke, amit meg kellett, hogy tanuljunk, el kellett sajátítanunk. Minden, amit a sok leszületéssel, inkarnációval megtanultál, az most számon kéretik tőled.

Krisztus az ötödik dimenzióból érkezett hozzánk, hogy hirdesse a Szeretetet. Ezzel segítve minket, hogy a szüretre megfelelőképen felkészülhessünk.

Az érettségi ideje most van. A vizsgád most van. Most kell megmutatnod, hogy amit tanultál, azt valóban elsajátítottad, vagy sem.

Kb. 5200 évenként van egy kisebb szüret. Ez azonban, a Nagy Szüret, aminek most a részese vagy.

Egyszer mindenki megjárja majd a fokokat. Senki nem marad ott, ahol van jelenleg. Ha utunk véget ér, és minden leckét elsajátítottunk, akkor visszaolvadunk majd a Végtelen Teremtőbe.

További érdekes dolgok a szürettel kapcsolatban ezen az oldalon.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Figyelem, az oldal védelem aktív !!!