balance

Az Egyensúly Törvénye

Az egyensúly kozmikus, biológiai és személyes szinten egyaránt érvényes ránk – testünkre, elménkre és érzelmeinkre emlékeztetve minket arra, hogy minden cselekedetünket képesek vagyunk túlzásba vinni és elhanyagolni is, és arra, hogy ha személyes ingánk kilendül az egyik irányba, végül elkerülhetetlenül visszafog térni a másik oldalra.

Ha a gravitáció a ragasztó, mely összetartja a Világegyetemet, az egyensúly a titkait feltáró kulcs. Minden dolog az egyensúly állapotában létezik: magas és alacsony, bent és kint, forró és hideg, gyors és lassú, hangos és halk – az ellentétek összjátéka. A végletek között pedig ott található egy egyensúlyi pont; a középpont.

Miközben eszünk, alszunk, dolgozunk, és mindennapi ügyeinket végezzünk, tudatalattink – úgymond tudatunkon kívül – azon munkálkodik autonóm idegrendszerünk, belső elválasztású mirigyeink, hormonjaik és a keringési rendszerünk segítségével, hogy fenntartsa hő háztartásunk és belső kémiánk kényes egyensúlyát. Mivel, ha az egyensúly drasztikusan felbomlana, véget érne az életünk.

Nemcsak a túlélésünk függ az egyensúlytól, de életünk minősége és pszichénk állapota is.

Maga a Föld, ez a hatalmas, élő organizmusként működő lény, amelynek felszínén csak apró sejtek vagyunk mi, emberek, és melynek az óceánok és a szelek alkotják a keringési rendszerét, szintén az egyensúly állapotában létezik – és mindannyian túlzottan szoros kapcsolatban állunk vele ahhoz, hogy felborulhasson ez az egyensúlyi állapot. Bizonyos értelemben a globális ökológiai dráma, amellyel napjainkban nézünk farkasszemet, azt tükrözi, milyen események zajlanak le egyéni életünkben, miközben fejlődünk, és elsajátítjuk az egyensúly csakis ránk jellemző állapotát.

Bár testünk fiziológiai egyensúlyáért legfőképpen a tudatalattink felelős, tudatos énünk komoly felelősséggel bír az életmódunkért és a cselekedeteinkért.

Ennek következtében szoros kapcsolat áll fent az egyensúly törvénye és a választás törvénye, valamint a felelősségvállalás törvénye között, mely a túlzott együttműködésről, illetve az együttműködés megtagadásáról szólván kimondja, hogy ha akár csak életünk egyetlen területén egyensúlyt teremtünk, már az is nagyban növelheti a hatékonyságunkat.

Pszichénkben egyaránt ott élnek a puritán és a hedonista, a hívő és a szkeptikus, a társasági ember és a magányos farkas, a felsőbb- és az alsóbbrendű, meg azok őstípusai, és az elménkben belüli ellentmondásokért, káoszért felelős többi ellentétpárok. A fizikai, érzelmi, mentális és spirituális egyensúly állapotának elérését számos, az ember lehetőségeit vizsgáló globális hagyomány tűzte ki célul maga elé.

A kínai taoistáktól az esszénusokig, a keresztényektől a muzulmánokig számos bölcs hívta már fel figyelmünket tanításaiban az arany középút, a keskeny és szűk ösvény jelentőségére.

A legtöbb ember még a természeti világban is csak úgy képes életben maradni és fejlődni, ha elkerüli a sivatagi hőség és a sarki hideg végletes állapotait. és a kényelmesebb, mérsékelt égövi vidékeken éli az életét.

Az irodalomban, különösen a gyermekmesék körében számtalan olyan alkotást találhatunk, amely szintén az egyensúlyi állapottal foglalkozik. A nyugati kultúrában elterjedt, Aranyhaj és a három medve című mese is ezt az archetípust fejti ki: Aranyhaj mindig azt a széket választja, amelyik nem túl nagy, de nem is túl kicsi, azt a zabkását, amelyik nem túl forró, de nem is túl hideg, és azt az ágyat, amelyik nem túl kemény, de nem is túl puha, hanem „pont jó”.

Az egyensúlyi állapot elérése azonban nem mindig csak azon múlik, hogy képesek vagyunk-e elkerülni a végleteket; az egyensúly néha azt is magában foglalja, hogy képesek vagyunk felfedezni a végleteket, ám közben egyforma figyelmet szentelünk mindkét oldalnak, és egyensúlyi állapotban tartjuk az ingát. Például néha előfordulhat, hogy a hedonista archetípusát akarjuk megélni, belekóstolunk az éjszakába, és elmerülünk az érzéki örömökben; máskor viszont puritánabb, spártaibb hajlamainkat akarván megnyilvánítani, helyesen táplálkozunk, rendszeresen végzünk valamiféle testmozgást.

Néha „túlhajtjuk”, máskor pedig „túlpihenjük” magunkat. Hosszú távon akkor őrizhetjük meg az egyensúlyunkat, ha mindkét oldalunkon egyformán munkálkodunk, és visszatérünk a középpontunkba.

Mindazonáltal a végletes állapotok feszültséget teremtenek, és ingánk végül mindig átlendül az ellentétes irányba. Tudatosságunk és bölcsességünk szintjét többek közt azon is lemérhetjük, ha megvizsgáljuk, vajon az arany középút elve alapján éljük-e életünket. Ha egy gépkocsit mindennap mértékletesen használunk, az jóval tovább fog szolgálni minket, mint az a jármű, mely hetekig csak áll a garázsban, aztán viszont heteken át egyik versenyről a másikra száguldunk vele; ugyanígy testünk hosszú és egészséges működésének is az egyensúly a kulcsa.

Eltérő vérmérsékletünk, jellemünk és testalkatunk következtében mindannyian eltérő módokon érhetjük el ezt az egyensúlyi állapotot; néhány embernek például jóval nagyobb szüksége van a testmozgásra, mint társaiknak, sőt az idők során még az egyes emberek szükségletei is megváltozhatnak.

Mindannyiunknak rá kell lelnünk saját középutunkra, melyet saját egyedi fizikai és pszichológiai igényeink határoznak meg, nem pedig mások értékrendje.

Mennyit edzünk? Hány orgazmusban kell részünk legyen hetente, havonta, vagy évente? Mennyit együnk? Lehetséges, hogy e kérdésekre léteznek statisztikai adatok alapján kikalkulált válaszok, ám az egyetlen valódi válasz csak az lehet: „Amennyi neked a leginkább megfelel.”

Sokan úgy lelhetünk rá saját egyensúlyi állapotunkra, ha megvizsgáljuk a korlátjainkat, és felfedezzük mindkét végletet, majd tanulunk cselekedetünk következményeiből.

Bár nem az a legkönnyebb út, valószínűleg a legtöbben ezen az úton járunk. A világ összes jó tanácsa sem változtatott semmit ezen az „ingamódszeren”; mások tanácsai és tapasztalatai nem feltétlenül érvényesek a mi esetünkben. Néha nekünk magunknak kell rájönnünk a dolgokra; a tapasztalás útja talán nem a legkönnyebb tanulási mód, ám úgy tűnik, ez az egyik legbiztosabb.

Az egyensúly törvénye emlékeztet bennünket arra, hogy alaposan vegyük szemügyre életünk azon területeit, melyeken esetleg még nem értük el az egyensúlyi állapotot. Legyünk akár férfiak, akár nők, sikerült egyensúlyt teremtenünk énünk férfias és nőies oldalai között? Vajon egyensúlyt teremtettünk-e már a munkánk és a családi életünk között, illetve azonos mértékben törődünk-e önmagunkkal és embertársainkkal? Ha e törvény fényében vesszük szemügyre az életünket, az segíthet, hogy átfogóbb nézőpontból lássuk önmagunkat, megtegyük a megfelelő változtatásokat, és ráleljünk az egészség, a harmónia és a belső béke mélyebb érzetére.

Adás és elfogadás

Bár gyakran azért adakozunk másoknak, azért szenteljük nekik megbecsülésünket és figyelmüket, mert mi is szeretnénk cserébe kapni valamit, az univerzum mindig emlékeztet bennünket arra, hogy azt kell embertársainknak adnunk, amire mi magunk is a leginkább vágyunk.

Az egyensúly törvényének egyik speciális aspektusa azokra vonatkozik, akik érzelmileg olyannyira szűkölködőnek érzik magukat, hogy anélkül akarnak gondoskodást és törődést kapni embertársaiktól, hogy közben nem szükségképpen tudnak bármit is adni nekik ezért cserébe. Mindannyiunknak vannak érzelmi szükségleteink, és tudatosan vagy öntudatlanul mindannyian arra törekszünk, hogy több szeretetben, megbecsülésben és megértésben legyen részünk. Ám azon cselekedetek, melyek csak azt a célt szolgálják, hogy kapjunk, anélkül, hogy mi is adnánk valamit embertársainknak – ha a gyermekkorunkban elsajátított indirekt módszerek segítségével akarjuk megszerezni azt, amire szükségünk van hosszú távon soha nem működőképesek.

Az egyensúly törvényének e kiegészítése kimondja, hogy mindannyian azt kapjuk, amit másoknak adunk.

A legtöbbünk számára ismerős ez az állítás, de vajon hányan élünk e szerint? Lehetséges, hogy adunk ugyan, ám akár tudatában vagyunk, akár nem, ezt általában mindig bizonyos feltételekhez vagy elvárásokhoz kötjük ezen cselekedetünket: pénzt adunk ki, kedvesek vagyunk másokhoz, bókolunk embertársainknak, de mindezt csak azért, hogy cserébe mi is kapjunk tőlük valamit.

Ebben nyilvánvalóan nincs is semmi „rossz”, kivéve, hogy a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogy azt reméljük: a feltételekhez kötött adás rendelkezik egyfajta „horogszerű” energiával, mely megrövidíti a magasabb rendű energiákat, és megakadályozza azt, hogy a kívánt eredményeket érjük el.

Az adás és az elfogadás titka abban rejlik, hogy szükségleteink és vágyaink tulajdonképpen egyfajta üzenetek, melyekkel mélyebb énünk közli velünk, hogy mi az, amit a leginkább adnunk kell.

Az egyensúly, az ősi taoista bölcsesség lényege, döntő szerepet játszik az életünkben: ez képezi az úgynevezett spirituális vagy személyes fejlődés egyik alappillérét. E törvény alkalmazása nem könnyű feladat, ám mindig megéri az erőfeszítést, mivel általa leszünk képesek uralni önmagunkat és az életünket.


Források:

Dan Millman – Erre Születtél

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük