lekunk-utja-az-atmenet

Folytatjuk a Lélek útját a halál után… mint mindig, most is Dr. Michael Newton (Dr. N.:) hipnózisban kutatja alanyain (A.:) keresztül a földi életek közti életet, hogy mi történik a halál után, egészen addig, míg újra meg nem születünk egy másik testben…

Lelkünk Útja – Az Átmenet

6. rész

A megszerzett tapasztalatoktól függően a szellemvilágban végül minden lélek egy központi kikötőbe érkezik meg, amit én itt most felvonulási térnek nevezek. Már említettem, hogy a halál után a spirituális érettség függvényében különbségek lehetnek a lelkek mozgásának sebességében.

Sok feljegyzést böngésztem át, hogy olyan esetet találjak, ami érzékletesen, egyúttal jellemzően mutatja be a végső úti cél felé vezető utat. Olyan beszámolót kerestem, ami akár sok emberé is lehetett volna. Végül egy intelligens, 41 éves grafikus beszámolóját választottam, akinek érett lelke már sokszor megtette ezt az utat.

14. eset

Dr. N.: Most már készen áll arra, hogy megtegye a hazavezető út végső szakaszát, hogy megérkezzen oda, ahová a lelke tartozik. Mire háromig számolok, tisztán fogja látni maga előtt e végső szakasz minden részletét. Könnyű lesz elmesélnie, amit lát, mert már ismeri az utat. Készen áll?

A.: Igen.

Dr. N.: 1- Most elindulunk. 2- A lelke már elhagyta a tájékozódás szintjét. 3- Mondja ki gyorsan, mik az első benyomásai?

A.: A távolság… határtalan… végtelen űr… örökkévaló…

Dr. N.: Tehát azt mondja, hogy a szellemvilág végtelen?

A.: Hogy őszinte legyek, onnan, ahonnan én nézem, végtelennek tűnik. De ahogy elkezdek mozogni, minden megváltozik.

Dr. N.: Hogyan változik?

A.: Nos, minden marad formátlanul, de amikor egy kicsit… gyorsabban kezdek siklani, látom, hogy egy gigantikus levesestál belsejében vagyok, amit a feje tetejére fordítottak. Nem tudom, hogy hol a tál pereme, sőt, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán van pereme.

Dr. N.: Tehát mozgás közben gömbszerűnek érzékeli a szellemvilágot?

A.: Igen, de ez csak… valamilyen zárt egyöntetűség érzése…, amikor gyorsan haladok.

Dr. N.: Miért érzi mégis gyors mozgás – nagy sebesség – esetén úgy, hogy egy levesestálban van?

A.: Hát ez furcsa! Bár minden egyenesnek tűnik, ahogy a lelkem sodródik, de ez megváltozik… és íveltnek, kereknek érzek mindent, ahogy gyorsan haladok a vezetővonal mentén.

Dr. N.: Mit ért azon, hogy vezetővonal?

A.: Hogy egy bizonyos irányba megyek.

Dr. N.: Egy adott vonal mentén való nagy sebességű utazás hogyan változtatja meg a szellemi világról való érzékelését? Mitől érzi úgy, hogy az gömbölyű?

A.: Mert a sebességgel az egyenesek… meggörbülnek. Az irányuk meghatározottabbá válik, és már nem olyan szabad a mozgásom.

Dr. N.: A kisebb szabadságon kisebb mértékű irányíthatóságot ért?

A.: Igen.

Dr. N.: El tudná mondani pontosabban, hogyan mozog a lelke e görbült vezetővonalak mentén?

A.: Egyszerűen csak célratörőbb, vagyis a lelkem egy, a vonalon lévő, meghatározott hely felé irányul. Olyan, mintha egy áramlatban lennék, csak ez nem olyan sűrű, mint a víz. Még a levegőnél is ritkább.

Dr. N.: Így, ebben a szellemi atmoszférában nem érzi a víz sűrűségét?

A.: Nem, de épp azt próbálom elmondani, hogy úgy sodródok itt, mintha egy víz alatti áramlás vinne.

Dr. N.: Ezt miből gondolja?

A.: Mert olyan érzés, mintha egy gyors áramlattal úsznék – vagyis az vinne bennünket – , amelyet mi nem tudunk irányítani. Valaki irányítja… föl – le a térben, egymástól el és vissza… semmi szilárd dolog nincs körülöttünk.

Dr. N.: Lát más lelkeket is ön alatt és fölött, akik egy adott cél felé utaznak?

A.: Igen. Olyan ez, mintha a visszatérő lelkek csermelyként indulnának, ami aztán végül egy hatalmas folyammá dagad.

Dr. N.: A visszatérő lelkek száma melyik részen tűnik a legmagasabbnak?

A.: Ahol a folyó beletorkollik a… ezt nem tudom elmondani…

Dr. N.: Kérem, próbálja meg!

A.: Ahol összegyűltünk… az egy tenger… mind ebben kavargunk, lassú mozgással. Majd úgy érzem, hogy valami elvisz egy kisebb mellékfolyóba, ahol most csendesebb lett minden…, távolabb vagyok a számtalan elme gondolatától…, már csak ismerősök vesznek körül.

Dr. N.: Ez a folyókban és áramlatokban történő utazás hasonlít ahhoz, amikor később, már a szokásos módon utazik a lelke?

A.: Nem, egyáltalán nem. Ez teljesen más. Olyanok vagyunk, mint a lazacok ivás idején. Hazatérünk. Ha egyszer elértük az Otthonunkat, onnan már semmi sem taszít tovább. Akkor lebeghetünk.

Dr. N.: Ki adja ezt a nyomóerőt a hazatérés alatt?

A.: Magasabb entitások. Azok, akiknek arról kell gondoskodniuk, hogy mi hazaérjünk.

Dr. N.: Olyan lények, mint amilyen a vezetője?

A.: Azt hiszem még magasabb szinten állók.

Dr. N.: És mit érez még ebben a pillanatban?

A.: Olyan mély békeérzést, hogy sohasem akarok innen elmenni.

Dr. N.: Talán valami mást is?

A.: Ó, hát van még néhány intuitív gondolatom, előérzetem is, ahogy tovább sodródunk az energiaáramban.

Dr. N.: Rendben, most szeretném, ha tovább menne az energiaáramban, közelítene ahhoz a helyhez, ahová mennie kell. Nézzen jól körül, és mondja el mit lát.

A.: Különféle fényeket látok… foltokban… páholyok választják el őket egymástól…

Dr. N.: A páholyokon elkerített területek sorozatát érti?

A.: Hmm, ez inkább egy hosszú… folyosó… ami helyenként kidudorodik…, tőlem kiindulva messze kinyúlik a térben…

Dr. N.: És a fények?

A.: Emberek. A kiálló páholyokban lévő emberek lelkeiből jön a fény. Ez az, amit látok – fényfoltokat felbukkanni magam körül.

Dr. N.: Ezek az emberekből álló „fürtök” strukturálisan elválnak egymástól a folyosó mentén lévő kidudorodásokban?

A.: Nem, itt nincsenek falak. Semmi szerkezet, nincsenek sarkok és egyenesek.

Dr. N.: Nagyon jól csinálja, most szeretném, ha elmondaná, mi választja el a fényfürtöket egymástól ebben a folyosóban, amiről az előbb beszélt.

A.: Az embereket… vékony, leheletfinomságú… fényszálak választják el…, a fény tejszerű… Ahogy elmegyek mellettük, izzó ragyogás sugárzik belőlük.

Dr. N.: Hogyan lehet látni a fürtökben az egyes lelkeket?

A.: Fénypontokként. Pontok tömegét látom függeni… mint világító szőlőfürtöket.

Dr. N.: Ezek a fürtök különféle lélekenergiák csoportjait jelentik, amelyeket tér választ el egymástól?

A.: Igen…, kis csoportokat alkotnak… az én csoportom felé haladok.

Dr. N.: Mit érez velük kapcsolatban, ahogyan az ön csoportja felé tart?

A.: Érzem, hogy kinyúlnak felém a gondolataik…, olyan sokfélék…, de valahogy együtt vannak…, harmóniában…, de… (megáll)

Dr. N.: Folytassa!

A.: Nem tudom, most kik mellett megyek el…, na mindegy.

Dr. N.: Oké, most menjünk tovább ezektől a fürtöktől, amelyek egy folyosó falából türemkednek ki. Próbálja megvilágítani, hogy hogyan is néz ki az egész távolabbról.

A.: Mint egy hosszú, izzó hernyó, amelynek az oldala ki – és betüremkedik, s a mozgása ritmikus.

Dr. N.: Úgy érti a folyosó maga is mozog?

A.: Igen, egy része… libeg, mint egy szalag a szélben, ahogy távolodom tőle.

Dr. N.: Folytassa a lebegést, és mondja el mi történik ez után.

A.: Egy másik folyosó mellett vagyok… lelassítok.

Dr. N.: Miért?

A.: Mert… ó, Istenem! Afelé a hely felé közeledek, ahol a barátaim laknak!

Dr. N.: Hogy érzi magát ebben a pillanatban?

A.: Fantasztikusan! A gondolatok ismerős vonóereje… elér hozzám… elkapom a felém küldött papírsárkány farkát…, csatlakozom hozzájuk gondolatban…, és itthon vagyok!

Dr. N.: A barátainak e csoportja el van-e zárva a többi folyosón élő lelkek csoportjától?

A.: Senki sincs elzárva senkitől, bár a fiatalabbak esetleg azt hihetik. Én már hosszú időt töltöttem el itt, és rengeteg az ismerősöm.

Dr. N.: Tehát a többi folyosóval is kapcsolatot érez, mg akkor is, ha a benne lévő lelkekkel esetleg nem is találkozott a múltban?

A.: Igen, hisz sok kapcsolatom van. Itt mindenütt egység honol.

Dr. N.: Ahogy most lélekként körbejár, mi a legszembeötlőbb különbség a lelkek itteni, illetve földi inkarnációi között?

A.: Itt senki sem idegen. Teljesen hiányzik a gyűlölet érzése.

Dr. N.: Úgy érti, hogy minden lélek barátságos minden lélekkel, függetlenül attól, hogy milyen felállásban és kapcsolatban éltek?

A.: Így van, sőt több ez, mint barátságosság.

Dr. N.: Miben több?

A.: Teljes a nyíltság és az elfogadás. Az egységünket érezzük – egyek vagyunk.

Dr. N.: Akkor igen nehéz lehet a lelkeknek a földi élet…

A.: Nehéz, különösen a fiataloknak, mert ők azt gondolják, hogy majd ott is méltányosan bánnak velük. Erős sokkot jelent, ahogy a vártnak épp az ellenkezőjét tapasztalják. Akadnak olyanok, akiknek több élet is kell ahhoz, hogy megszokják a földi testet.

Dr. N.: Az emberi gondolkodásba zárva kevésbé hatékonyak ezek a lelkek, ahogy a földi körülmények között küzdenek?

A.: Igen, mert az agy rengeteg erőszakot és félelmet hoz a lelkünkbe. Ez nehéz dolog, ám azért megyünk újra és újra a földre, hogy legyőzzük a nehézségeket.

Dr. N.: Mi a véleménye, törékenyebbek a fiatal lelkek? Több támogatásra szorulnak, ahogy visszatérnek a szellemvilágba?

A.: Ez pontosan így igaz. Mindnyájan haza akarunk jönni.


Források:

Dr. Michael Newton – Lelkünk Útja I.

0 hozzászólás

Véleménye van? Szóljon hozzá!

Csatlakozni szeretne a vitához?
Bátran tegye meg!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük