Lelkünk Útja - Az Elhelyezkedés

Folytatjuk a Lélek útját a halál után… mint mindig, most is Dr. Michael Newton (Dr. N.:) hipnózisban kutatja alanyain (A.:) keresztül a földi életek közti életet, hogy mi történik a halál után, egészen addig, míg újra meg nem születünk egy másik testben…

Lelkünk Útja – Az Elhelyezkedés

7. rész

Hogy egy – egy lélek melyik csoportba kerül, azt fejlettségének szintje dönti el. A testi halált követően a lélek hazaútja azzal végződik, hogy megérkezik a saját kolóniájában lévő, számára fenntartott helyére – hacsak nem igen fiatal lélekről van szó. Egy adott fürtben közeli barátok találhatók, akiknek a tudati szintjük azonos.

A lelkek másodlagos csoportjai támogató közösségekként szerveződnek, amelyek közel sem olyan bensőségesek, mint az előbbiek.

A kisebb alcsoportokba rendeződő, elsődleges fürtök száma változó. A jelek szerint mindegyikbe 3 – 25 közti számú lélek tartozik. Úgy mondják, hogy az ilyen – belső körnek nevezett – formációnak az átlagos létszáma 15 körüli.

A különböző fürtökbe tartozó lelkek között a munkakapcsolatot az inkarnációjukban megtanulandó lecke határozza meg. Ez a résztvevő lelkek elmúlt életeiben kialakult kapcsolatával vagy valamilyen jellemvonásukkal függ össze.

A különböző fürtcsoportokba tartozó lelkek ismeretségének nincs nagy jelentősége a földi életben. Egy adott fürtcsoport tagjai mindörökre szoros kapcsolatban állnak egymással. A fürtben lévőket legtöbbször a hasonló gondolkodás, a folyamatosan követett, közös célok kapcsolják szorosan egymáshoz. A fürt tagjai általában úgy választanak életet, hogy rokonokként vagy közeli barátokként tölthessék földi idejüket.

A következő esetben az alany (A.) arról számol be, hogy milyen érzés a testi halál után visszatérni a fürtcsoportba.

16. eset

Dr. N.: Most már elhagyta a felvonulási teret, és megérkezett arra a szellemi helyre, ahová tartozik. Mit csinál ezután?

A.: Iskolába járok a barátaimmal.

Dr. N.: Úgy érti, hogy valamilyen szellemi osztályteremben van?

A.: Igen, és tanulunk.

Dr. N.: Szeretném, ha végig vezetne ezen az iskolán, a megérkezése pillanatától kezdve, hogy megérthessem, mi is történik abban. Kezdje ott, hogy elmondja, mit lát kívülről.

A.: Egy tökéletes, négyzet alapterületű görög templomot látok, faragott oszlopokkal. Gyönyörű! Fölismerem, mert minden (élet-) ciklus után ide jövök.

Dr. N.: Mit keres egy klasszikus görög templom a szellemvilágban?

A.: Nem tudom, miért látom így, hacsak azért nem, mert olyan természetes…, hiszen olyan sok életet éltem Görögországban.

Dr. N.: Rendben, akkor folytassuk! Várja valaki önt?

A.: A tanárom, Karla.

Dr. N.: És ő hogyan jelenik meg ön előtt?

A.: Látom, ahogy a templom bejárata felől érkezik, és felém tart…, mint egy istennő…, magas…, hosszú, lebbenő ruhát visel… az egyik válla meztelen…, a haja fel van tűzve, és egy arany csat fogja össze. Felém nyújtja a kezét.

Dr. N.: Nézzen le magára, ön is hasonló ruhában van?

A.: Mi itt, úgy látszik, mindnyájan ugyanúgy öltözünk, fények villódzanak rajtunk, és ezt változtatni is tudjuk, Klara tudja, hogy tetszik nekem.

Dr. N.: Hol vannak a többiek?

A.: Karla bevitt a templomi iskolába. Egy nagy könyvtárat látok. Emberek kis csoportjai beszélgetnek halkan, az asztaloknál. Ez az egész olyan nyugodt, meleg, biztonságos érzés, ami nagyon is ismerős számomra.

Dr. N.: Ezek az emberek mind felnőtt férfiaknak és nőknek látszanak?

A.: Igen, de az én csoportomban több a nő.

Dr. N.: Miért?

A.: Mert most ezzel a vegyértékkel érzik magukat kényelmesebben.

Dr. N.: Oké, mit tesz ez után?

A.: Karla a legközelebbi asztalhoz vezet, ahol azonnal üdvözölnek a barátaim. Ó, de jó visszatérni!

Dr. N.: Miért éppen ezekkel az emberekkel került egy csoportba ebben a templomban?

A.: Mert mindnyájan ugyanabba a tanulócsoportba tartozunk. Nem is tudom elmondani, milyen boldog vagyok, hogy ismét velük lehetek!

Dr. N.: Mondja, hány ember van ebben a könyvtárban?

A.: Körülbelül 20.

Dr. N.: Ez a 20 ember mind nagyon közeli barát?

A.: Igen, mindnyájan nagyon közel állunk egymáshoz. Igen régóta ismerem őket. Közülük öten a legkedvesebb barátaim.

Dr. N.: A 20 ember mindegyike nagyjából azonos tudásszinten jár?

A.: Hát nagyjából. Néhányan kissé előbbre tartanak, mint a többiek.

Dr. N.: Tudásszintje alapján hová helyezné önmagát a csoportban?

A.: Nagyjából középre.

Dr. N.: A tanulást illetően hogyan áll az 5 legkedvesebb barátja között?

A.: Ó, hát nagyjából mind egyformán állunk. Sokat dolgozunk együtt.

Dr. N.: Hogy hívja őket?

A.: Beceneveken szólítjuk egymást.

Dr. N.: És miért vannak beceneveik?

A.: Hogy meghatározzuk mindenkinek a lényegét. Ahogy ránézünk egymásra, földi dolgok jutnak az eszünkbe.

Dr. N.: Mi az ön beceneve?

A.: Bogáncs.

Dr. N.: Ez az ön személyes tulajdonságára vonatkozik?

A.: Tudják, hogy eléggé kemények a reakcióim a rotációkban (földi életekben) előforduló új helyzetekben.

Dr. N.: Most elmondaná, hogy mit csinálnak ön és a társai ebben a könyvtárban?

A.: Odamegyek az asztalomhoz, és mindnyájan a könyvekbe merülünk.

Dr. N.: Könyvekbe? Miféle könyvekbe?

A.: Életkönyvekbe.

Dr. N.: Írja le ezeket, amilyen pontosan csak tudja!

A.: Ezek képeskönyvek, 6 – 8 centiméter széles, fehér gerinccel…, az egész elég nagy…

Dr. N.: Nyisson ki nekem egy életkönyvet, és mondja el, mit látnak benne ön és a barátai az asztalnál!

A.: Nincs benne írás, amit látunk, azok élő képek.

Dr. N.: Mozgó képek?

A.: Igen, sokdimenziós képek. Mozognak, elcsúsznak… a kristály közepétől, amely a visszavert fénytől mindig változik.

Dr. N.: Mesélje el, hogyan használják a könyveket!

A.: Nos, amikor kinyílik a könyv, a képek mindig homályosak. Aztán a gondolatainkkal elérjük, hogy a kristály a sötétből világosra váltson, majd … helyzetbe áll. Így már látni lehet… kicsiben … az elmúlt életünket és a párhuzamos, alternatív lehetőségeket.

Dr. N.: Hogyan kezelik az időt ezek a könyvek?

A.: Képkockákként… oldalanként…, az életkönyvekben az idő össze van sűrítve.

Dr. N.: Nem szeretnék most nagyon elmerülni a múltjában, de azért vessen egy pillantást a könyvre. Mi az első, amit meglát benne?

A.: Az önfegyelem hiánya az előző életemben…, ez jár most az eszemben. Látom, hogy egy szerelmi összetűzésben fiatalon meghalok; az egésznek semmi értelme sem volt.

Dr. N.: Látja a jövőbeli életeit a könyvben?

A.: Megnézhetjük a jövőbeli lehetőségeket, de csak apró részletekben…, leckék formájában…, ezek a lehetőségek inkább csak később jönnek, a többiek segítségével együtt. Ezek a könyvek alapvetően abban nyújtanak segítséget, hogy elemezhessük múltbeli cselekedeteinket.

Dr. N.: Léteznek ebben az épületben mások számára is tanulószobák?

A.: Nem, ez csak a mi csoportunkat szolgálja. De nem messze innen vannak más épületek is, ahol más csoportok tanulnak.

Dr. N.: Meglátogatják azokat, akik a többi épületben tanulnak?

A.: Csak egy helyre járunk át rendszeresen.

Dr. N.: Melyikre?

A.: Az újjaknak fenntartott helyre. Segítünk nekik, amikor nincsenek ott a tanáraik. Jó érzés, hogy szükség van ránk.

Dr. N.: Miben segítenek nekik?

A.: A házi feladatukban.

Dr. N.: De hát nem a tanárok, vezetők feladata ez?

A.: Nos hát tudja a tanárok… annyival előbbre vannak a fejlődésben, hogy ez a csoport nagyra értékeli a segítségünket, mert közelebb állunk hozzájuk.

Dr. N.: Szóval itt diák korrepetál diákot?

A.: Igen, de csak itt, máshol nem.

Dr. N.: Elmehet bármerre, ha nem zavar más lelkeket a tanulóhelyükön?

A.: Szeretek a templom környékén lófrálni, de bárkit elérek, ha akarok.

Források:

Dr. Michael Newton – Lelkünk Útja I.