Meditáció

A meditáció jelei

Az összeszedettség eredményeként képek vagy benyomások bukkanhatnak fel a tudatban. Ahogy hozzászokunk az üléshez, a légzéshez vagy a sétához, egyre inkább tudatában lehetünk az összeszedettséggel járó mentális érzéseknek, és ezek, ahogy szintén leülepednek és megszilárdulnak, benyomásokká alakulhatnak, melyek fényre vagy térre, sőt finom hangra emlékeztethetnek bennünket.

Ezeket a finom formákat nimittaként vagy „útjelzőként” ismerik, mivel egy tapasztalt meditáló számára olyan „tárgyakká” válnak, melyek alapján tájékozódni lehet, vagy amelyek körül mélyebb összeszedettséget lehet elérni. Ha ilyen dolgok felmerülnek, ne váljunk túlzottan lelkessé vagy nyugtalanná, csak szilárdítsuk tovább a tudatunkat, azt figyelve, hogyan viszonyul hozzájuk.

A szív megnyitása, a tudat felvidítása

Térjünk most vissza a gondolatokhoz és a tudatállapotokhoz: a meditációban arra is lehetőségünk nyílik, hogy olyan gondolatokat ébresszünk fel és erősítsünk meg, melyek céljaink beteljesítését elősegítő állapotokat idéznek elő, és ezek aztán örömmel töltik el az életünket.

A bölcs elmélkedés témáját követve kiváló gyakorlat, ha némi időt azzal töltünk, hogy olyan dolgokon tűnődünk, mint például saját jótetteink, vagy mások önzetlen cselekedetei. Ezzel kiemeljük a tudatot a negatív hozzáállásból, az unalomból, vagy a mindennapi körülményeinkkel való túlzott foglalatoskodásból.

Vegyük észre a tisztelet, a hála és az ihletettség minden tudatállapotát, melyek az ilyen gondolatokkal együtt felmerülnek, s erősítsük ezeket a gondolatokat és a belőlük fakadó cselekedeteket. Ez segítségünkre lesz a kritikus hajlamok hatástalanításában, melyeket a teljesítményközpontú életstílus idéz elő.

A magasztos szív

A jótékony tudatállapotok, melyekről a könyvek nem véletlenül írnak, brahmaviháraként ismeretesek. A brahmavihára nagyjából „magasztos, határtalan állapotokat” jelent. Ezek a kedvesség (mettá), a részvétteli törődés (karuná), az együttérző vagy elismerő öröm (muditá), és a szív tökéletes kiegyensúlyozottsága vagy lelki nyugalom (upekkhá). Ebből látható, hogy a „tudatállapot” (csitta) szót miért fordítják „szívként” is.

Ezek nem intellektuális tapasztalatok, és valójában minden gondolatot inkább ezen állapotok elősegítésére, mintsem bemutatására kellene irányítanunk. Ha megpróbálunk kedvesek lenni vagy kedves gondolatokat elgondolni azért, mert úgy véljük, hogy „így kellene tennünk”, azzal csak takarót borítunk tudatállapotunk felszínére.

Természetesen a gondolkodó elme el tud téríteni bennünket a gyakorlástól, azáltal hogy panaszkodik hiányosságaink miatt, vagy újra meg újra hozzáadja, hogy „kellene”, ezzel is tovább sűrítve a ködöt. Javasolt tehát úgy megközelítenünk ezeket a magasztos állapotokat, hogy tudomást veszünk róluk, amikor jelen vannak, majd megbecsüljük őket, tűnődünk rajtuk, és kiterjesztjük őket. Idézzünk fel például egy emléket, amikor kedvességben volt részünk, vagy a kiegyensúlyozottságból fakadó nyugodt és mély elfogadásban.

Ilyen alkalmakkor hibáinkat nem megítélték, hanem elfogadták vagy tanácsot adtak. Emlékezhetünk olyan időszakokra is, amikor valaki nyilvánvalóan élvezte a társaságunkat – tehát kedvessége nem kötelezettség volt, hanem természetes dolog. Vegyük észre, hogy ez milyen érzés, és időzzünk el ebben az érzésben.

A jó közérzet ajándéka, mely a másik ember kedvességéből fakad, gyönyörű alap az empátia számára. Felismerjük természetes összetartozásunkat. Ezt vonja maga után az empátia. Emlékezetünkbe idézünk valakit, aki megmutatta, hogy előrehaladásunk úgy kezdődik, hogy saját magunk felé indulunk. Elkezdünk tudatosan kapcsolódni az életünkben felbukkant igaz és jóindulatú emberekhez, majd kiterjeszthetjük a megtapasztalt jóindulatot azáltal, hogy jót kívánunk másoknak. Ez segít megszüntetnünk azt a szokásunkat, hogy saját kellemetlenségeinken tépelődjünk, tehát kiváló időtöltést jelent egy időre.

Természetesen ez könnyebben megy olyan emberekkel, akik iránt már rokonszenvet érzünk, de ha ezt kiterjesztjük és elidőzünk az érzésben, akkor lehetővé válik az empátia kialakult fokát és jellegét olyanokra is vonatkoztatnunk, akikkel szemben szokás szerint közömbösek, sőt esetleg ellenségesek vagyunk.

Ne feledjük azonban, hogy ezen állapotok alapját az empátia, nem pedig a jóváhagyás képezi – s a fő megajándékozottjuk mi magunk vagyunk. Tehát csak azért, mert nem értünk egyet valakivel, aki jól érzi magát, még nem kell neheztelő vagy irigy tudatállapot miatt szenvednünk. Az empátia lehetővé teszi számunkra, hogy örömet érezzünk, ha valakit jószerencse ér – vagyis lehetővé teszi, hogy osztozzunk benne.

Vannak sajátos elmélkedések, melyek elősegítik a számunkra ellenszenves emberek iránt érzett empátia felébresztését. Ezek a kammán alapulnak, vagyis azon, hogy minden egyénnek együtt kell élnie cselekedetei és tudatállapotai eredményével, és meg kell tapasztalnia azokat. Nem kell ítélkezővé és bosszúvágyóvá válnunk. Tartsunk tükröt másokról alkotott véleményeink elé: milyen érzéssel töltenek el bennünket?

Nagyon könnyen megeshet, hogy negatív tudatállapotaink többsége amiatt jelenik meg, amit mások tettek velünk. De ne ítélkezzünk – még saját irigységünket és önbírálatunkat se ítéljük el. Legyünk nagylelkűek önmagunkkal! A negativitás köreire most tudunk hatást gyakorolni, a bűntudat érzése viszont csak megakasztja a folyamatot. A körforgásnak akkor lesz vége csupán, ha kifejlesztjük magunkban a brahmavihárákat.

  1. Meditáció – A Kezdetek
  2. Meditáció – Testhelyzetek
  3. Meditáció – Alapok
  4. Meditáció – Témák
  5. Meditáció – Jártasság az éberségben
  6. Meditáció – az érzések és a tudatállapotok felett
  7. Meditáció – Bölcs elmélkedés
  8. Meditáció – A meditáció jelei
  9. Meditáció – Tudatminták
  10. Meditáció – A Felébredés Tényezői

Forrás: https://ajahnsucitto.org/books/

0 hozzászólás

Véleménye van? Szóljon hozzá!

Csatlakozni szeretne a vitához?
Bátran tegye meg!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük