Ha ütött, az utolsó óra

Az idő korlátozott, hiszen mindenkinek egyszer el kell menni. A napot senki nem ismeri. Lehet, hogy a mai nap az utolsó, amit ebben a földi életben eltöltesz. Vársz még valamire, vagy valakire? Valamire, amiről azt gondolod, hogy meg kell, hogy érkezzen, meg kell, hogy tapasztald? Biztosan, hiszen így működünk, folyton várunk valamire, ami talán sosem jön el. Remény egy jobb élet, egy könnyebb élet felé. Egy jobb és könnyebb munka, egy szeretőbb pár, egy jobb lakás, egy jobb kocsi… a sor végtelen.

De mi van, ha ez az utolsó napod, ami meg van írva, és menni kell. Véletlenek nincsenek. Itt kalandozzunk el egy kicsit. Valamikor régen olvastam egy könyvet, már a címére sem emlékszem, és arra sem, hogy ki írta. A lényeg, hogy egy olyan könyv volt, ami a klinikai halálból visszatérő emberek tapasztalatairól szólt:

Meghalt, majd visszatért az élők közé egy üzenettel

Egy asszony, egy hideg októberi napon az autójával hazafele indult. Majd hirtelen a kocsi megcsúszott, és az autó az út melletti tóba zuhant. Az asszony nem tudott kimenekülni a kocsiból és megfulladt. Majd hirtelen egy folyosón találta magát. Az utolsó ajtón belépve, három csuklyás alakot pillantott meg, akik egy kő asztal körül álltak. Belépett a szobába, és megkérdezte tőlük, hogy mit keres ott. Az egyik csuklyás intett, hogy menjen közelebb. A nő közelebb ment. Ekkor a csuklyás csettintett egyet és a kő asztalon hirtelen megjelent a nő kocsija, ahogy halad az úton. Majd még egyet csettintett és a kocsi belezuhant a tóba.

Ekkor a nő megkérdezte, hogy miért mutatjátok meg ezt nekem? Erre azt felelte az egyik csuklyás, hogy azért, hogy ezt elmondhasd másoknak is.

A következő pillanatban a nő visszatért az életbe, mert az arra haladó kocsi észrevette a tóba zuhant autót, majd kimentették, és újraélesztették.

Valahol ez elgondolkodtató, vajon tényleg így működik? Hatalommal bíró entitások döntenek arról, hogy mikor jött el az időpont, amikor már nem kell ebben az inkarnációban részt venned? Nem tudom, valójában senki nem tudja. De íme egy másik történet:

A jó emberek korán halnak

seta-a-teli-uton

Illusztráció

Amikor még fiatal koromban Vas Megyében éltem, ismertem egy idős embert, akinek alkalom adtán segítettem. Az idős bácsi fia harminc éves lehetett, amikor egy januári napon hazafele sétált az út mentén. Amikor egy mögötte haladó autó megcsúszott, és elütötte a fiút. aki meghalt. A bácsit, én később ismertem csak meg, de gyakran mesélt a fiáról. Olyan ember volt, aki mindenkinek segített a faluban. Ha meglátott egy idős asszonyt leszállni a buszról, akkor kivette a nehéz táskáit a kezeiből, és hazáig cipelte helyettük. Soha nem dohányzott és nem is ivott alkoholt. Egyszerűen csak jó ember volt, és segített másokon.

Úgy gondolom, hogy ezzel a mások önzetlen szolgálatával jócskán “lefaraghatunk” ebből az inkarnációs időből. Szintén nem emlékszem már, hogy melyik könyvben olvastam, de egy mondat azóta sem megy ki a fejemből: Ha már mindent jól csinálsz és segítesz másokon, akkor nem kell tovább itt lenned és hazamehetsz.

A idős bácsi fia pont ilyen ember volt. Talán ezért is mondják sokan, hogy a jó emberek korán halnak

halal-idopontjaA legnagyobb talány talán az ember halálának időpontja. Vajon te azok közé tartozol, akik ismerni szeretnék ezt az időpontot? Mennyivel lenne másabb az életed, ha pontosan tudnád, hogy mikor halsz meg? Mennyiben másképp rendeznéd az életedet, ha tudnád, hogy mikor fogsz meghalni?

Talán, vagy szerencsére senki nem ismerheti meg a halála időpontját. Hiszen, ha tudnánk, hogy mikor halunk meg, akkor egyrészt az agyunkra menne a visszaszámlálás, amibe talán bele is őrülnénk, másrészt korlátozna bennünket minden cselekedetünkben. Valahol azért ez jól kivan találva. Ha tudnánk a pontos időpontját annak, hogy mikor üt az utolsó óránk, nem lennénk annyira szabadok, mint ennek az információnak a hiányában.

Ugyanis, mindent megtennénk a halálunk időpontjáig, hogy jó emberként könyveljenek el, hogy jó emberként emlékezzenek ránk. De ezt csak akkor tennénk, ha ismernék a pontos időpontot. Ez vajon nem álszent dolog lenne?

Mivel ez az információ nem áll rendelkezésünkre, így hajlamosak vagyunk félvárról venni az életet, és a majd lesz valahogy-ra támaszkodni. Számos ember tudta behatárolni a halála időpontját, – gondolok itt a halálos betegségben szenvedőkre, – és mégsem tudtak mit kezdeni ezzel az információval…

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a mi halálunk időpontja valahol a messzi távolban van. Mennyire önzőség ezt gondolni. Emiatt aztán könnyedén tesszük meg azokat a dolgokat, amikről azt hisszük, hogy semmi hatása nincs azok felé, akiket rossz esetben itt hagyunk, ha menni kell. Nem azt mondom, hogy minden egyes nap arra ébredj, hogy akár ma is meghalhatsz… de jusson eszedbe, hogy olyan ember akarsz lenni, akire szívesen emlékeznek majd.

A függöny egyszer lehull, ha akarjuk, ha nem. Vajon most átértékelve az eddigi életedet, kijelentheted magadnak, hogy mindent megtettél annak érdekében, hogy egy olyan emberre emlékezzenek majd, akire Te magad is büszke lennél? Mit változtatnál most, ezeket a sorokat olvasva? Számításba vetted -e valaha is, hogy akár már holnap meghalhatsz? Számításba vetted – e azt, hogy egy olyan emléket hagysz magad mögött, amilyen ember most vagy?

Vajon mi adhat értelmet az életnek? Egyedül csak a halál adhat értelmet az életnek. Azt kimondani, hogy szeretlek, azt kimondani, hogy megbocsájtok, csak addig lehet, amíg van rá lehetőség és idő!

És mivel az idő ismerete az embernek nem adatott meg, tégy meg mindent, mondj ki mindent, mintha ez lenne az utolsó napod!


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Figyelem, az oldal védelem aktív !!!